A Rémálom az Elm utcában Wes Craven 1984-es klasszikusaként írta be magát a horror történelmének nagykönyvébe. Azt hiszem, nincs olyan horror – vagy talán filmrajongó – akinek be kellene mutatni a filmet, ellenben azt jóval kevesebben tudják, hogy az álombéli gyilkos, Freddy Krueger tevékenységeiről szóló művet is megtörtént, olykor hátborzongató és rejtélyes események inspirálták.

Abban az esetben, ha valaki fel szeretné frissíteni emlékeit, vagy éppenséggel már elveszett a jónéhány Rémálom-epizód darabjai között, megteheti a filmről szóló kritikánk, vagy épp a franchiset összegző írásunk segítségével itt és itt.

Úgy tűnik, az augusztust lassan az alvás -vagy azt fenyegető borzalmak havának is mondhatnánk a Cinegore-nál, hiszen az alvásmegvonásról szóló cikkünk és a pihenést jelentősen megnehezítő titokzatos Figyelőről szóló kriptozoológiai értekezés után ismét az álmok birodalmába vezet az utunk. Wes Craven rendező ötleteit ugyanis egy különös, ám annál ijesztőbb jelenség után való nyomozás inspirálta, amely akkoriban a médiában is helyet kapott, ám kezdjük a történetet a legelején.

Az 1955-től 1977-ig tartó vietnami háború aktív részese volt egy hmongnak nevezett népcsoport is. A Kínából Délkelet-Ázsiába  a XVIII-XIX. században vándorló etnikumot annak idején a CIA szervezte be, hogy Laosz területén harcoljanak a kommunisták ellen, azonban a nyugati részről végül vereséggel záruló küzdelem után a hmongok közül rengetegen kényszerültek elhagyni hazájukat.

Az USA területére több tízezer hmong menekült érkezett a hetvenes évek végén és a nyolcvanas évek elején, ám rövidesen egy bizarr jelenség kezdte el felforgatni a letelepedők hétköznapjait. Tucatjával történtek ugyanis olyan rejtélyes halálesetek, amelyekben két közös pont volt csupán: mindannyiukat álmukban érte a halál, és szinte valamennyien hmongok voltak. A tanácstalan orvosok rögtön egy jól hangzó nevet adtak a jelenségnek, amiből egy mozaikszó is létrejött – SUNDS, ami magyarra fordítva nagyjából hirtelen éjszakai halált jelent. A SUNDS egyébként szintén rendkívül gyakori volt a kambodzsai bevándorlók körében, ahogyan ezt több statisztikai forrásban olvashatjuk.

Három-négy év leforgása alatt száznál is több olyan esetet regisztráltak, amelyben az alvó egyének szíve egyik pillanatról a másikra leállt, holott ezt semmilyen orvosi, biológiai tényező nem tette indokolttá. A tudomány a maga szemszögéből próbálta keresni a megoldást, a hmongok pedig saját hitvilágukat látták igazolni, egyre többen kezdték el emlegetni a rettegett entitást, akit dab-tsognak neveznek. A dab-tsog egy olyan lény, amely a hmongok szerint álmában látogatja meg az embert, a vele való találkozás pedig akár halálos kimenetelű is lehet. Egyes adatok szerint a kivándorolt hmongok közel 50 százalékának volt része ilyen kellemetlen élményben, vagyis valamilyen formában észlelni vélte a dab-tsogot. A laoszi népcsoport tagjai közül többen úgy gondolták, hogy ezek az események annak tudhatók be, hogy sokan közülük nem csupán hazájukat, de ezzel együtt hitvilágukat is maguk mögött hagyták, így nem végezték el azokat a szertartásokat, amik a dab-tsoghoz hasonló gonosz lényektől megóvnák őket. Bizarr, de több olyan beszámolót is olvashatunk, hogy miután a hmongok közül egyre többen tértek vissza ősi tradícióikhoz, állítólag a dab-tsog észlelések és az ezzel együtt járó halálesetek száma fokozatosan csökkenni kezdtek.

A tudomány száz százalékos magyarázatot sosem tudott adni a jelenségre, bár több hihető teóriával is előálltak. Egyes orvosok olyan rendkívül ritka betegségekkel vélték korreláltatni az eseteket, mint a Brugada-szindróma, mások titkos, a CIA által elkövetett beavatkozásokat gyanítanak a háttérben. Létezik egy talán még érdekesebb elképzelés, ami szerint a vuduhoz hasonlóan itt is az egyén hite olyan erős volt egy adott dolgot illetően, hogy az valamilyen formában mégis valósággá vált, vagyis a lénytől való félelem, és a benne való hit a fizikai valóságban is hatást kiváltó formában manifesztálódott.  A jelenség egyébként nem csupán a laoszi hmongok körében ismert, a dab-tsog ugyanis megfeleltethető számos, ugyanilyen hatásért és kellemetlenségekért felelős lénynek, ilyen például a kirgizek albartsty-ja,  a japánok pokkuri-ja, az írek Old Hag-je, vagy akár a magyar kultúrkörben ismert lidérccel is rokon vonásokat mutat.

Természetesen akkoriban a furcsa történeteket a média is felkapta, gyakoriak volt a szenzációhajhász írások, amelyek sok esetben a téma hátterét boncolgatták, és az LA Times hasábjain is lehetett olvasni olyan kisebb cikkeket, híradásokat, amelyek álmukban életüket vesztő laoszi bevándorlókról szóltak. Wes Craven is egyike volt az újság olvasóinak, így történhetett, hogy a rejtélyes halálesetek és a dab-tsog legendájából lassan, a rendező fejében megfoganni látszott a koncepció Freddy Krueger karakteréről, néhány év múlva pedig kezdetét vette a Rémálom az Elm Utcában…

(Absvrd)

Értékelés

Film: 8/10

Háttértörténet: 9/10

A Rémálom az Elm Utcában című filmről szóló cikkünket elolvashatjátok az alábbi linken ITT