Nightflyers (2018) 1. évad
Mostanság az a nagy harci helyzet, hogy szinte egymást érik a könyves és/vagy képregényes adaptációk. Ez persze nem baj, hiszen ha valaki nem szeret olvasni meg lapozgatni, attól még odaülhet…
Mostanság az a nagy harci helyzet, hogy szinte egymást érik a könyves és/vagy képregényes adaptációk. Ez persze nem baj, hiszen ha valaki nem szeret olvasni meg lapozgatni, attól még odaülhet…
Nem elég jó a trágyád, és ebből kifolyólag a konkurencia megrendelése is egyre nagyobb?! Elütött négylábúakból készült Vér és Csont fantázianévre keresztelt elegyedet még a rádióreklámok után sem igazán veszik?!…
Aki nem egy kő alatt élt mostanában, annak nagy valószínűséggel feltűnhetett, hogy az utóbbi években egyfajta hirtelen jött revival-hullámként mind több és több King feldolgozást kaptunk, az AZ című (remake)…
Szerkesztőségünk minden decemberben összegyűjti a következő esztendő ígéretesnek tűnő alkotásait. A legjobban várt horrorfilmek listája általában hemzseg a folytatásoktól és újrapróbálkozásoktól, ennek prózai oka, hogy általában ezekről a darabokról vannak…
Az 1999-ben startoló Mátrix trilógia nem kevesebbet ért el, mint hogy átvezette az akció-sci-fit a 21. századba. A többek között a mesterséges intelligencia természetével és lételméleti kérdésekkel foglalkozó film egyik…
Mennyi az esélye annak, hogy egy középszerű amerikai krimiket író exzsaru egyik bizalmasa maga Ted Bundy volt? Viszonylag kevés, mondhatnánk, Ann Rulet mégis alaposan átejtette a hírhedt férfi sármja, olyannyira,…
A Blumhouse Productions minden kétséget kizáróan egy igazi hollywood-i sikertörténet, amely lassan fogalommá válik a horror-rajongók körében. A 2000-ben alapított produkciós iroda hírnevét a Parajelenségek franchise elképesztő sikerének köszönheti, de…
Néha azért akad meg a szemem egy-egy horrorfilmen, mert a plakátja impozáns, a trailer izgalmasnak tűnik, sokat hallottam már róla, de előfordultat, hogy prózai oka van, és az egyik kedvenc…
Újból eltelt egy év, mára virradóra immár 2018-at írunk. Az új esztendő pedig nem mást jelent a horror-fanatikusok számára, mint újabb filmeket. Az elkövetkező tizenkét hónap felhozatalát böngészve biztosan nem…
Karácsony közeledtével egyre inkább központi témává válik, hogy mire is van szükségünk, mit szeretnénk, hogy a birtokunkba kerüljön. Gyermekeink, párunk, szüleink folyamatosan kívánságokkal bombáznak minket és persze mibennünk is megfogalmazódik…
You must be logged in to post a comment.