Orgyilkos osztály 1 – Reagan nemzedék (2019)
Rick Remender író és Wes Craig rajzoló közös munkájának gyümölcse ez a keménytáblás kötet, mely a 2014-ben útjára indított Deadly Class nevű képregényük első hat füzetét foglalja össze. Egy szó…
Rick Remender író és Wes Craig rajzoló közös munkájának gyümölcse ez a keménytáblás kötet, mely a 2014-ben útjára indított Deadly Class nevű képregényük első hat füzetét foglalja össze. Egy szó…
A Haláli Hullák Hajnala (Shaun of the Dead), Vaskabátok (Hot Fuzz) és a Világvége (The World’s End) sokunk által kedvelt színészei, Simon Pegg és Nick Frost egy újabb horror-vígjátékkal szórakoztatnak…
Jeffrey Dahmer sok művészt, főleg filmeseket és zenészeket ihletett meg szörnyű tetteivel, de egyik alkotás sem sikerült annyira hitelesre, mint a “Derf” Backderf által rajzolt képregény, a My friend Dahmer….
Már az első – finoman szólva is meglehetősen felejthetőre sikerült – adaptáció után a kanadai Michael Hamilton-Wright magára vállalta, hogy elkészíti (megírja és megrendezi) a direkt videós folytatás egy erősen…
Robert Rodriguez Faculty – Az invázium című (általam különösen kedvelt) testrablós koncepciót feldolgozó sci-fijében láthattunk már olyan szituációt, hogy az iskolába beépülő idegennel lázadó és frusztrált tinédzserek veszik fel a…
Az új évezred kezdetén John Fawcett rendező Karen Walton segédletével egy merőben újszerű forgatókönyvvel állt elő, amely részben más töltettel ruházta fel a hosszú évtizedek óta kitüntetett szereppel bíró farkasemberes…
Iskola az atomerőmű tőszomszédságában – ilyen istentelenül elmeroggyant koncepcióval ki más is próbálkozna másfél órán keresztül, mint a jó öreg Troma. A Toxikus bosszúálló és a Redneck Zombies után újra…