Míg az első kötet az 1920 és 1960 közötti évekre koncentrált, a másodikban már az 1960 és 1980 között készült lovecraft-i iszonyattal foglalkozó műveket olvashatunk, az Azilum magazin különszámaként megjelent…
Bár már bőven akadtak előfutárok a Shock Waves (1977) vagy a Zombie Lake (1981) képében, igazából 2009 volt az az év, amikor a náci zombik a Dead Snow-nak köszönhetően egyszerre…
Fanatikus horror-rajongóként mindig mosolyt csal az arcomra, ha valamelyik ismert énekes vagy zenész tűnik fel egy-egy ilyen zsánerű produkcióban. Azt legtöbbször csak sejteni lehet, hogy csupán csak “véletlenül” keveredett oda…
Az elmúlt esztendő sok mindennek nevezhető, de átlagosnak semmiképpen sem. Az életünk minden területére hatalmas bélyeget nyomó járvány természetesen a filmipart is erősen érintette, 2020 alapjaiban változtatta meg a következő…
Az év utolsó napjaiban végre egy olyan horror-antológiára sikerült bukkannom, amelyre már régóta vágytam – átlag felett szórakoztató és majdhogynem hibátlan gyűjteménye ez a különféle műfajú (szörnyes horror, egyetemi szatíra,…
Tudvalevő, hogy 1995-ben már készült egy film Lovecraft A kívülálló című novellájának szabadon kezelt változatából, amelyet Stuart Gordon (Re-Animator, From Beyond, Dagon) rendezett, a főszerepben pedig a cseppet sem ismeretlen…
A harmadik évadát záró Serial Chillers rovat 2020. utolsó megjelenésére nem kisebb célt tűz ki maga elé, mint hogy minden idők legelső sorozatgyilkosának történetét tárja az olvasók elé. Hasfelmetsző Jack…
Különféle ünnepekhez kapcsolódó antológiákkal több ízben is találkozhattatok már a CineGore oldalán (Holidays, Tales of Halloween, All Hallow’s Eve 2), most pedig a 2015-ben készült A Christmas Horror Story mellé…
Az azonos nevű sorozatadaptáció – melynek két évadáról mi is írtunk – alapjául szolgáló regény, Joe Hill NOS4A2-ja először 2013-ban került a boltok polcaira, mint Stephen King fiának harmadik regénye. Hozzánk először…
Christopher Paolini bebizonyította, hogy egy fantasy író is tud jó és élvezetes sci-fit írni. A hosszú évekre eltűnt író az idei évben váratlanul bejelentette, hogy egy új, kifejezetten felnőtteknek szóló…
2020 gyatra év volt nagyon sokunk számára, és a pandémia hatással volt a filmiparra is – bemutatók maradtak el, forgatások álltak le a világjárvány miatt, így bizonyosan több évbe fog…
A koronavírus járványra, mely a jelenkor egyik legnagyobb válsága, igencsak gyorsan lecsapott a horror zsánere. A bezártság, a magány, az, hogy a családtagjainkat és barátainkat jószerint csak online láthatjuk, kiváló…
‘Az év horror filmje’ hangzott el valamelyik fórumon, ahol először hallottam a His House-ról. Rendben van, 2020-ban nincs túl magasan a léc, de azért egy ilyen vélemény csak felkelti a…
Our nearly two-hour interview with Dr. Uwe Boll has been broken down into three parts due to its length, at the end of which you can also expect a very…
Uwe Boll is back! CineGore interviewed one of the most original, most divisive directors. Our editors Zoo_Lee and Fixxerx had a two-hour informal conversation with Dr. Boll – thanks again…
Filmünk címének első része az ominózus élőhalott lényeket jelöl, míg a folytatása Dánia fővárosára próbál utálni ebben a félórás kis rövidfilmben, amit a vizuális effektusokban jártas író-rendező, Jonas Ussing (Cowboys and Aliens) hozott tető alá. (more…)
Stephen King fiának negyedik (!) regényében egy poszt-apokaliptikus vízió tárul szemünk elé, melyben az emberiség nagy részét egy földönkívüli járvány, egy bizonyos T-limfocita fertőzés irtja ki; aki megkapja, annak tetoválásszerű sárkánypikkelyek keletkeznek a bőrén, és nemsokára öngyulladásban halálozik el. Főhősünk, egy az említett betegség tüneteit mutató, férje által elhagyott ápolónő dacolva a többség véleményével babát vár, és így találkozik egy rejtélyes tűzoltóval, aki állítólag kordiában tudja tartani ezt a halálos betegséget. (more…)
Az Ixtlan Artworks From Beyond című alkotása után egy újabb magyar horror van készülőben, egészen pontosan az a poszt-apokaliptikus fajta. A Fagyott május címre hallgató, jövő évben megjelenő magyar produkció rendezőjét, a kísérleti rövidfilmekben jártas Lichter Pétert faggattam. (more…)
A nyári San Diago-ban tartott Comic Con remek alkalmat szolgáltatott a The Walking Dead legénységének, hogy egy kis ízelítőt adjanak a rajongóknak a következő évadból. Ennek apropóján következzen a kritikám az előző adag zombihentelésről, ami minden bizonnyal a valaha készített egyik legvitatottabb finálét is magában foglalja. Az AMC egyik zászlóshajójának szezon végi cliffhanger-e nagyon magasra tette a lécet és borzasztóan megosztotta a rajongókat.
A Stephen King adaptációknak se vége, se hossza. Alig ért véget az Under the Dome széria, már el is kezdődött az időutazós fikció dráma, a 11/22/63, emellett már nagyban készítik elő a Dark Tower epikus fantasy adaptációját, és az Az-remake is körvonalazódik, a krimis hangvételű Mr. Mercedes pedig szintén tervben van. Nem utolsósorban pedig, a napokban látott napvilágot a mobiltelefonok által gerjesztett rejtélyes szignáltól megtébolyodó emberek poszt-apokaliptikus víziója, egy R-kategóriás mozi keretében! (more…)
Mi történne a világgal ha hirtelen a nők nem szülnének több gyereket, a kihalás szélére sodorva fajunkat? Ezzel a komoly kérdéssel foglalkozik Alfonso Cuarón több Oscar-díjra jelölt filmje, mely egy rendkívül ütős poszt-apokaliptikus mozgóképre sikeredett. Egy műre, mely megmutatja mire képes a globális kétségbeesés és hogy az ember a legszorongatottabb helyzetben már csak önmagára tud gondolni. (more…)
Éppen rajzfilmmániás korszakomat éltem a kétezres évek derekán. Akkoriban a késő esti műsorsávban valamelyik másik csatorna helyén az Anime+ műsorát sugározta a kábelszolgáltató. Annak ellenére, hogy akkoriban rajzfilmet rajzfilmmel fogyasztottam, valahogy a japán stílus nem volt képes utat találni a szívemhez. Egy kivételtől eltekintve, ez pedig a Blue Gender volt.
B. Scott O’Malley alkotása egy olyan, mára kissé feledésbe merült szubzsáner egyik jeles tagja, mely felölel egy nagyobb témát (a világvége pillanataiban játszódik), s emellett kellő mennyiségű humorral, játékkal és persze a maga fogyatékos mivoltát kihangsúlyozó jelenetekkel parodizál, vállalja saját hibáit és képes szórakoztatni. Ez utóbbit emelném ki, ugyanis rengeteg olyan amatőr film lát napvilágot, ami elkészül, de élvezeti értéke a nulla felé tendál, ám szerencsére jelen alanyunk cseppet sem tartozik ide. Merüljünk el egy kicsit a negédes karakterek világában, ahol mindenki mindent magának akar, de senki semmit nem akar tenni érte.
A képregényes bronzkorszak vége tájékán, amikor túl voltunk szuperhősök felemelkedésén és bukásán, a Mad Max hozta felismerésen, hogy az epidémia lehet maga az emberiség is, szép lassan visszaszivárogtak a ponyva és a hetvenes évek sleaze movie-jainak legszélsőségesebb jelenségei a képregények világába, s ezek például koncentráltan a címben szereplő alkotásban érezhetőek és remek példája annak, hogy lehet a legprimitívebbnek tűnő fércmunka során apróságokkal és persze jól időzített hatásfokozó eszközökkel kihozni valami érdekeset az összetevőkből, amire mostanság filmes példaként az Iron Sky lehet a példa – mivel voltak elég tökösek bevállalni az egymáshoz ritkán illő jelenségeket.
A sokáig csak Ausztráliában bemutatásra kerülő alkotást a különböző fesztiválokon csupa vegyes vagy pozitív kritikával illették, így érthető, hogy felbolydult az indie-filmeket falók közössége, hogy végre láthassák, miben rejlenek kvalitásai ennek a kvázi egyszemélyes projektnek. Ugyanis Jason Trost nem csupán a szkriptet írta, de ő rendezte a filmet és a főszerepet is magára vállalta. Amúgy elmondható, hogy ennek ellenére nem a színészi játéka lóg ki a sorból.