A tizenkettedik történet Clive Barker novellájából készült, ami egy antológiában jelent meg. Eredetileg George A. Romero lett volna a rendező, de időhiány miatt (legalábbis a hivatalos verzió szerint) lemondott róla, pedig igazán testhezálló lett volna neki ez az élőhalottas, kissé erotikus téma. Az előzményekről ennyit, lássuk a mesét!

Egy fiatalember kétségbeesve keresi fel a boszorkányt, aki fel tudná támasztani halott kedvesét. Szerencsére a banya bölcsebb annál, minthogy vakon teljesítse a kérést, inkább elmeséli Ernst Haeckel történetét, aki hasonló cipőben járt (és valóban létező személy volt). Ő egy Doktor Frankenstein nyomdokán haladó kutató volt, neki azonban nem sikerült meggyújtani az élet szikráját alanyaiban. A nekromanta Montesquinohoz fordulna segítségért, de nem tudja magát túltenni abbéli hitén, hogy csak egy sarlatán előadását látja.

Apja betegsége miatt kénytelen útra kelni, és egy éjszakára szállást kérni egy idős úrtól és szemtelenül fiatal feleségétől. Hamarosan azonban olyan családi titkokra derül fény, amik olyannyira nem hétköznapiak, hogy egy zombis nekrofil orgiába torkollnak.

A paraméterei alapján a top 3 részbe is kerülhetett volna, de sajnos a közepesnél kicsivel jobb epizódra sikerült csak. Abban biztos vagyok, hogy az alapanyag jó volt, hiszen Barkert zseniális írónak tartom. A képi világ sem rossz, kicsit a Dellamorte Dellamore-ra emlékeztet, ami a kedvenceim közé tartozik. A hangulat tehát zseniális, a végén tobzódhatunk az igazi old school zombikban, az operatőri munkára sem lehet panaszunk. Izgalom és váratlan fordulat azonban nulla, igazán kár érte.

értékelés: 6,5/10

DeerWoman