Masters of Horror S01E13 – Imprint (2006) (A Horror Mesterei – Rémkép)

imprint_thumb2Takashi Miike (Audition, Ichi The Killer, Three… Extremes, Visitor Q,) megint csak kitett magáért. Mikor először, pár éve megtekintettem az első évad záró epizódját, napokig frász kerülgetett, és most újranézve is csak annyit tudok mondani, hogy nincs még egy ennyire borzalmas, brutális és egyben kínzóan szuggesztív rész az egész gyűjteményben, úgyhogy, ha jót akartok magatoknak, akkor NE NÉZZÉTEK MEG – DE EZT MOST TÉNYLEG KOMOLYAN MONDOM!!!

Egy amerikai újságíró fazon, Chistian egy Isten háta mögötti bordélyházba érkezik, célja pedig nem más, minthogy megkeresse egykori prostituált szerelmét. Itt találkozik az enyhén torz arcú kéjnővel, akitől aztán megtudja, hogy csaja, Komomo egy ideig bőszen várta, hogy visszajöjjön érte (és magával vigye), azonban mára sajnos eltávozott az élők sorából.

imprint_1Christian eléggé megzuhan a hírtől, előbb szakéval próbálja enyhíteni fájdalmát, majd később – úgy a film huszadik perce körül – arra kéri a kéjnőt, hogy elalvás előtt meséljen még valamit, méghozzá magáról. Erre prostink elénk tárja tragikus életét, egészen addig, hogy hogyan került ide, a szigeten lévő bordélyba, és mint ismerkedett meg Komomoval, akit aztán jószívűsége miatt később jól kipécéztek maguknak a kurvák, és elkezdték kínozni. És kérem szépen, itt következik a film egyik legszörnyűbb jelenete: hónalj-égetés, köröm alatti tűk, illetve ínybe szurkálás… és még egyéb válogatott borzalmak.)

imprint_2Aztán mikor már Komomo sem bírta tovább a megpróbáltatásokat, egyszerűen felakasztotta magát. Mivel Christian “túl” jól ismerte a csajt, ezért ez utóbbi tényt nem hajlandó elhinni, így a kurva kénytelen elmondani neki az igazságot, ami még ennél is durvább tud lenni…. De még ez sem a végső változat, valami fontos ugyanis kimaradt belőle… És amikor a film végén már azt hinnénk, hogy ennél durvább dolog már tényleg nem jöhet, még sikerül azért egy utolsó csavart beletenni…

imprint_3Elmebeteg. Felkavaró. Tabudöntögető. Sokkoló. Borzalmas. Ilyen egy igazi HORROR. Mit írjak még ide, de tényleg?! Ilyesmit egész egyszerűen nem lehet összehozni – nem véletlenül nem adták le Amerikában. Takashi Miike groteszkban tobzódó, egyéni, extrém módon szuggesztív stílusát ezúttal sem hazudtolja meg; már rögtön a főcím után egyből ránk köszönt brutalitása egy terhes asszony felpüffedt vízihullája személyében… és ez még csak a kezdet!! Film egyetlen gyenge pontjának talán csak a Christopher-t alakító Billy Drago (Tomboló terror, Delta Kommandó 2, Cyborg 2 – Üvegárnyék, valamint Tremors 4) markánsan B-színész kissé hiteltelen játékát tudom felróni, de igazából az is csak az elején fog feltűnni, mert a végére – mint az előszóba mondottam volt -, azt is meg fogjátok bánni, hogy a világra születtetek, haha!

Értékelés: 9,5/10

eyescream

1 Comment on "Masters of Horror S01E13 – Imprint (2006) (A Horror Mesterei – Rémkép)"

  1. Ezidáig az egyetlen epizód, amit képtelen voltam megnézni. A történetet untam, a kritikus jelenetek pedig annyira elborzasztottak, hogy előbb csak beletekertem, majd feltettem magamnak a kérdést, hogy tulajdonképpen miért nézem, ha nem élvezem. Eszem ágában nincs firtatni az epizód érdemeit. Hatásosra sikeredett, iszonytató lett, és szégyen vagy sem, de rajtam kifogott – pedig túl vagyok pár száz horrorfilmen.

Leave a comment

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.