REC (2007)

rec_thumbA kézi kamerás horrorfilmek atyjaként emlegetett, szinte fillérekből készült Blair Witch Project mellett ez az az alkotás, amit manapság e műfajjal kapcsolatban talán a legtöbbet emlegetnek. Ennek pedig számos oka van. Nem csak azért, mert mára ez a spanyol produkció már-már neo-klasszikussá érett, és a found footage filmes dömping egyik európai nyitányaként, mi több viszonyítási pontjaként szolgál, hanem mert egy félelmetesen szórakoztató mozi!

Angela Vidal barcelonai riporternő éjjeli műsorában éppen a tűzoltókról forgat anyagot társával, mikor egy belvárosi bérházhoz riasztják őket. A szomszédok elmondása szerint fura hangokat szűrődnek ki az egyik lakásból, majd miután behatolnak, az ott lakó idős hölgy rátámad az emberekre, és csúnyán megharapja őket. Később aztán le is kell lőni a nagyit, mert veszettül bekattan.

rec_1A sérülteket nem tudják kivinni, mert közben a hatóságok fertőzésveszélyre gyanakodva körülzárták az épületet, viszont később embereket küldenek be, hogy megvizsgálják őket. Az egyik járványügyi kolléga elmondja, hogy a kiváltó ok valószínűleg egy veszett kutya lehetett, aminek itt bukkantak a nyomára, de ekkora már szinte az összes lakó megállíthatatlan, dühöngő őrültté változik. Angela és kollégája a padlásra menekülnek, ahol nem várt felfedezéseket tesznek…

rec_3Habár csupán 78 perc hosszú, Jaume Balagueró és Paco Plaza alkotópáros filmjében minden tényező tökéletesen együtt áll, hogy egy határozott vonalvezetésű, pörgős tempójú, mindemellett a végletekig izgalmas, félelmetes képsorokban gazdag produkció születhessen. A kézi kamera megfelelő használatával egy-kettőre sikerült elérniük, hogy mi is ott érezzük magunkat a szerencsétlen sorsú bérház lakói között, és ugyanúgy éljük meg velük a bezombult egyének váratlan és vérbő támadásait, majd fejvesztve meneküljünk vagy éppen küzdjünk meg velük. Az így elért feszültség faktora szinte kézzel tapintható!

rec_2Mindezen tények összessége miatt érzem ezt a mozit egy többször nézhető, bármikor elővehető, újra és újra átizgulható favoritnak. És mivel így hirtelen nincs is olyan dolog vele kapcsolatba, amibe belekössek, megérdemli a maximális pontszámot!

Értékelés: 10/10

eyescream

Be the first to comment on "REC (2007)"

Leave a comment

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.