REC 2 (2009)

rec2_thumbVárható volt, hogy a barcelonai bérházban kitört fertőzésnek előbb-utóbb kerítenek majd egy folytatást, hiszen az első rész rendkívüli sikerét már csak az a tény is alátámasztja, hogy az USA-ban alig egy év múlva Quarantine címmel (rendkívül ötletes Ctrl-C Ctrl-V módszerrel) újraforgatták az egészet. Azon kívül, hogy a jenkik egy instant pénzkereseti forrást realizáltak ezzel az amúgy teljesen felesleges húzásukkal, nyomába sem érnek a spanyol eredetinek.

A folytatás két cselekményszálból tevődik össze. Egyikben a helyszínre vezényelt különleges osztag sisakkameráin keresztül nyerhetünk újra bepillantást a bérház vérrel borított folyosóira. Egészségügyi vezetőjükről hamar kiderül, hogy pap, és valójában a Madeiras lány vérmintáját jött megkeresni, ugyanis az egész járvány egy megszállottságból eredő démoni fertőzés terméke. A tetőtérből nyíló szellőzőrendszerben aztán pár démoni fattyú mellett sikerül rábukkanni a keresett anyagra, de az sajnos egyből meg is semmisül, őket pedig az előző rész démonizálódott lakói támadják be…

rec2_1Azonban nem ők az egyetlen látogatók, ugyanis (második szál) pár fiatal klassz ötletnek tartja, hogy egy titkos járaton át belopózzon a lezárt épületbe, természetesen mindezt kamerával a kezükben. A két csapat aztán egy ponton találkozik, ráadásul hogy még izgalmasabb legyen a túra, útközben összefutnak az első rész riporternőjével. Jobb öltet híján elkapják az egyik megszállt lényt, és kiszedik belőle, hol van a zéró páciensnek számító Madeiras, majd elindulnak megszerezni a vérét…

rec2_3A folytatásban pont ott veszi fel a fonalat, ahol az első rész véget ért, és egy cseles váltással (itt konkrétan a két, egymástól független nézőpontra gondolok, amit aztán később összefésülnek) újra a bérház belsejében, közvetlen-közelről élhetjük át az izgalmakban és feszültségben tobzódó eseményeket. Nekem kifejezetten tetszett, hogy a történet központi szálát tovább göngyölítették.REC 2 Image 3Míg az első részben nem derült ki pontosan, hogy mi is okozta az emberek őrjöngő bezombulását, csak homályos utalásokat kapunk, itt már konkrét tényekkel állnak elő. Vallási (démoni megszállottság) magyarázat először talán kissé sután hangzik, és kapkodjuk a fejünket, hogy akkor ez most mégsem zombi-kór, meg mi ez a Vatikán beleegyezésével zajló titkos kísérletezés, de hogy ne lehessen ilyen könnyen megfejteni, a végén kapunk még egy érdekes „szereplőt” hogy úgy mondjam, aki igazából majd csak a negyedik részben válik a történet teljes jogú karakterévé, haha! Mindent összevetve egy korrekt folytatásról beszélhetünk, és bár az első epizód szintjén nem sikerült megütni, megtekintése mindenképpen ajánlott!

Értékelés: 8/10

eyescream

Be the first to comment on "REC 2 (2009)"

Leave a comment

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.