Planet of the Vampires ((Terrore nello spazio)) (1965) (Vámpírok bolygója)

pvamp4thumbMario Bava szuggesztív képsoraival vélhetően sokan találkoztak már olvasóink közül, aki sokak számára bizonyult inspirációnak. Miután eleinte festészetet tanult, ezért kétség sem férhetett hozzá, hogy művészi hajlamait a filmes berkeken belül is ki fogja élni. Habár időnként voltak kalandozásai a horroron kívül és vannak emlékezetes alkotásai ezekből a műfajokból, talán az egyik legérdekesebb próbálkozása kétség kívül ez a film, mely az univerzum egy távoli szegletében játszódik és megpróbálja azt az illúziót kelteni, hogy az emberiség régen túllépett a saját korlátain.

Két űrhajó és annak legénysége egy új bolygó felé halad, amivel erősen meggyűlik a bajuk. Kénytelenek kényszerleszállást végrehajtani, s egyből megszakad a kapcsolatuk egymással. Míg a piros felségjelzésű legénységről eleinte vajmi keveset tudni, addig mi a sárga jelű csapat ténykedését fogjuk látni. Ahogy földet érnek, egyből hisztéria lesz úrrá a csapaton: egymásnak esnek és vadul fojtogatni akarják társaikat, aminek hirtelen véget vet a kijózanodás. Nem értik, mi történt, és azonnali felderítésbe kezdenek a felszínen. A nagyon eltalált helyszínek lenyűgöző látványvilága sok jelenetben elképesztő hangsúlyt kap, az odavetített emberekkel pedig annak szerez érvényt a rendező, hogy mennyire apró jelenségek vagyunk a környezethez képest. A történet ettől fogva a rejtélyes eltűnéseket felgöngyölítő dráma és nyomozós sorozatok korbáli keverékévé válik, aminek a végén kiderül, hogy az elhullottak nem is anynira szeretnek koporsóban gubbasztani.

vlcsnap-2015-01-18-17h09m15s78

A sztori címe azt sugallja, hogy vérszívókkal van dolgunk, de ez a klasszikus értelemben nem igaz. Sokkal inkább a vuduzombik világát idéző élőholtak flangálnak a terepen, amiknek egyetlen célja a túlélés. Ugyan a science fiction ebben az értelemben használható jelző a filmre, mégis muszáj megjegyezni, hogy a technikai részre, a tudományos perspektívára vajmi kevés időt és energiát fordítottak. Véletlenszerűen rohangálnak a kifli alakú főegységgel, amit LEGO-szerűen lehet oda-vissza pattintani a konzolon, hogy elinduljon az űrhajó, illetve kötelező elem a papírmaséval bevont malacperzselő, amit csupán a film utolsó húsz percében sikerül használniuk, amikor már szinte minden mindegy.

vlcsnap-2015-01-18-17h09m19s126

A karakterek közül egyedül a kapitányt játszó Barry Sullivan-t emelném ki, aki láthatóan tisztában van teljes egészében karaktere képességeivel. A többiek mindegyike feláldozható és igazából semmilyen karakterfejlődésen nem mennek keresztül. Figyelemre méltó, hogy a nők mindegyike a törékeny, megmentésre szoruló típus, vagyis erősen megkérdőjelezhető, hogy egy ilyen nőt valaha is űrprojekt keretén belül beválogattak volna a más világokat felderítő kommandóba. Félreértés ne essék, nagyon kedvelem a harsány reakciókat, amik ebben az időszakban jellemezték a szebbik nem képviselőit a vásznon, csak épp ez a környezet pont nem az, amihez túlzottan passzolna az ájulás.

vlcsnap-2015-01-18-17h09m45s52

Az alkotást nem sok pénzből forgatták, erre jó példa a speciális effektek egyszerűsége, ugyanakkor még mindig lenyűgöző, hogy a külső terekhez képesek voltak egész színpadokat felépíteni és nyomasztó színekkel megvilágítani. Az atmoszférával nincsen szikrányi probléma sem és ugyanakkor érdemes azt is megfigyelni, milyen üres terekkel játszadoztak, amikor egy-egy űrhajó belső kabinjában történnek az események. Semmi jele a bezártság érzésének. Bizonyos jelenetek előre vetítik, hogy akár az Alien vagy a többi hasonló tőről fakadó idegenekkel foglalkozó alkotás is meríthetett az olasz-amerikai koprodukcióból, és többek közt emiatt sem lehet pálcát törni felette. Bava a lehető legjobban próbálta kihasználni a pénzforrásokat és ennyire jutott, ami a B-filmes vonulat egyik érdekes darabjává avanzsálta az űrterrort.

Értékelés: 5/10

Plendil

Be the first to comment on "Planet of the Vampires ((Terrore nello spazio)) (1965) (Vámpírok bolygója)"

Leave a comment

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.