Another (TV) (2012)

AnotherMiniHa igazi gore animéket keres az ember, akkor furcsamód az iskolás közegben játszódó történetekhez érdemes fordulni. Ennek a legfőbb oka valószínűleg az, hogy a gyermeki lelket – tévesen – alapvetően összekötjük az ártatlansággal, ezért ilyen környezetbe rejtve bármilyen horrorisztikus esemény sokkolóan hat, mert az elménkben homlokegyenest ellentétes élmény kapcsolódik hozzá. Mostani rövid sorozatunk, az Another zseniálisan megvalósítja ezt az érzetet, mindezt az aranyosság, vagy bármiféle biztonság illúziójának keltése nélkül.

Kōichi Sakakibara egy 15 éves kisfiú, akit éppen idén helyeztek át a Yomiyama North Középiskolába, hogy belekezdhessen az új évbe, azonban szerencsétlenségére nem tudja időben megkezdeni tanulmányait, ugyanis súlyos tüdőgyulladással kórházba kerül. A 3-3-as osztály tanulói delegációt küldenek hozzá, hogy üdvözöljék, illetve elhozzák neki a leckét, nehogy lemaradjon. A szívélyes fogadtatást beárnyékolja, hogy egy furcsa, félszemű lánnyal is találkozik a folyosón, aki ráadásul a hullaházban készül meglátogatni valakit.

Ahogyan elővezettem, nincs illúziónk afelől, hogy valami nincs rendjében és titok lappang az iskola falai között. Az első perctől konkrét utalásokat kapunk arra vonatkozóan, hogy 1972-ben egy Misaki nevű diák tragikus hirtelenséggel elhunyt ugyanabban az osztályteremben, a 3-3-asban, és azután megmagyarázhatatlan események között sokakat baleset ért az évek folyamán azok közül, akik később ugyanoda jártak. Állítólag egy ártatlannak tűnő kijelentéssel indult az egész, amikor is a számukra oly kedves diák helyére a halála után is mutogatni kezdtek, hogy „Nézzétek, ott van, nem is halt meg.” De nem sejtették, hogy azzal, hogy nem tudják elfogadni és feldolgozni az elvesztését, mekkora bajt zúdítottak a jövő nemzedékére. Senki sem hajlandó arról beszélni, hogy pontosan mi történt egykoron, ami a tragédiához vezetett, de egy biztos, időközönként megismétlődik az eset, és az átok újabb áldozatokat követel.

Nincs egyszerű dolgunk, hiszen a tanulók, a szülők és a tanárok is titkolóznak mind Kōichi, mind előttünk. Végtelenül kiélezett thriller bontakozik ki a múltból felépülve és nagyon oda kell figyelnünk, hogy rájöjjünk, mi a valóság és mi az, amit csak a mi szemünk érzékel. A látás különös hangsúlyt kap, hiszen a kórházban a lányt Mei Misakinak hívják, és úgy tűnik, a fiún kívül senki sem vesz róla tudomást. Egy furcsa, régi asztalnál üldögél az órákon, néha meg sem jelenik, és gyakorlatilag úgy viselkedik mindenki, mintha nem is létezne.

TablóZseniális az alaphangulata, iszonyatosan nyomasztó és tele van kérdőjelekkel. Egy idő után csak törjük a fejünket, hogy vajon mi a fantázia szüleménye ebből az egész históriából. A nyomokat roppant ügyesen szórják el az alkotók és könnyen összezavarnak bennünket, mert hamarosan ebben is – miként a Shikiben is – hullani kezdenek a diákok, mint a legyek. A szereplőket fokozatosan ismerjük meg, majd homlokegyenest ellentétes tulajdonságaikra is fény derülhet. Vagy megkedvelünk valakit, mert szimpatikus és úgy tűnik, hogy segíthet a titkok felfedezésében, ám a következő pillanatban holtan rogy a lábaink elé. Senki sincs biztonságban, így mi sem, mert az Another fokozatosan magába szippant bennünket és a képernyő elé szögez. Egészen hamar arra eszmélünk, hogy elszállt az első 6-8 epizód és zavartan szemléljük, hogy ezt már illene befejezni, de látszólag fogalmunk sincs, hogy mi a rendező terve a karakterekkel. A cselekmény finoman bonyolódik és a rejtély-puzzle darabjain eltűnődve ráébredünk, hogy nem egészen erre számítottunk, hiszen a kezdeti elképzelésünk igencsak falsnak bizonyul.

Hogy miként változik a dark pszichothriller Takami Kōshun leghíresebb novellájának gore jeleneteivé, azt természetesen nem írom ide le. Annyit árulok el csupán, hogy érdemes végigizgulni, mert rengeteg meglepetésben lesz részünk. A lezárás fenomenális és igazi mindfuck. A másodperc törtrésze alatt ugrik egy dupla szaltót az agyunk, mikor a titokra végül fény derül.

ano01Yukito Ayatsuji novellájából (2009) először saját maga indította manga bontakozott ki (2009-2012) Hiro Kiyohara illusztrációjával, majd animévé adaptálták, Tsutomu Mizushima (Blood-C, Genshiken: Second Generation, xxxHOLiC-ok) rendezésében. Tökéletes pszichothriller a maga nemében és utánozhatatlan a hangulata. Az ALI PROJECT (Rozen Maiden, Noir, Phantom ~Requiem for the Phantom~) Kyōmu Densen című száma fantasztikusan para zenei világot teremt neki, melyet erőteljesen támogat Kô Ôtani (Blade of the Phantom Master, Gunslinger Girl: Il Teatrino, Shakugan no Shana, The SoulTaker) munkája a sorozat alatt.

GifBevallom erősen elszontyolodtam, amikor a cikk írása közben ráébredtem, hogy a 0. rész – The Other -Karma- – nem található meg a Bluray kiadványon, de megtekintve azt, szerencsére elmondhatom, hogy egyáltalán nem kár érte. Bár aranyos előtörténet, de egyrészt csak a sorozat végigizgulása után érdemes megnézni – mert iszonyat nagy spoiler –, másrészt pedig maga a sztori teljesen irreleváns és nem ad hozzá az animéhez, még a hangulata sem thriller, inkább csak egy anekdotáról van szó. Bátran hagyjátok ki – ilyet elég gyakran merek extrákkal kapcsolatban állítani, mégis…

Olyan művek között van helye, mint a Gantz, illetve a Higurashi no Naku Koro ni, hiszen a gore grafikus ábrázolása igencsak részletes, valamint a Shiki, mert igazán dark, komor és szomorkás a világa. Tehát nem meglepő, hogy maximális pontszámot adományozok neki és ajánlom minden thriller, horror és gore rajongónak!

Értékelés: 10/10

animenewsnetwork.com 200.62youtube-logo

Smaragd Sárkány

Be the first to comment on "Another (TV) (2012)"

Leave a comment

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.