Afro Samurai (TV) (2007)

asminiVannak olyan művek, melyek valamilyen, vagy több szempontból is kilógnak az animék közül. Ezen nem feltétlen a színvonalat kell érteni, hanem – mint jelen esetben is – a stílusukat tekintve. Az Afro Samurai engem sokkal inkább arra emlékeztet, hogy milyen lenne, ha Tarantino animét rendezne. És ezt nem csak a két főszereplő szinkronhangjára (Ron Perlman és Samuel L. Jackson) értem, hanem az egész megvalósítás, a történet, a jelenetek is nemes egyszerűséggel a mester keze munkáját reflektálják.

A Fuminori Kizaki (X-Men, Afro Samurai: Resurrection) rendezte Afro Samurai egy klasszikus bosszútörténet. Rengeteg ilyesmit láttunk már. Valaki megöli a főszereplő apját, aki ennek szemtanúja és nem nyugodhat addig, ameddig meg nem torolja a családját ért sérelmet. Ehhez pedig nem kevés elhatározás, kitartás, elhivatottság és persze vakság szükségeltetik. Igen, vakság, az érzelmekkel szemben. Furcsán hangozhat, hiszen a harag, a bosszú a legősibb és legtisztább ösztönök közé tartozik. Mégis, hogy igazán hatékonnyá váljanak és beteljesülhessek, ahhoz minden másról meg kell feledkezzünk, csupán a cél lebeghet előttünk, az egyéb, zavaró tényezők csak hátráltatnak bennünket. Át kell gázolni az akadályokon, keresztül kell lépnünk mindenkin, nincs kegyelem, és a harc során nem szabad, hogy elragadjon bennünket az indulat. Ehhez pedig nem kevés akaraterő szükséges. A bukás lehetősége ott les ránk a sarkon. Nem beszélve arról, hogy mennyire nemes éveken át készülni arra, hogy valamit megbosszuljunk…

as1No de, mielőtt ennyire előrerohanok és elemezni kezdek, lássuk a kerettörténetet. A hat epizódos Afro Samuraiban létezik egy ősi legenda, mely szerint, aki a No. 1 (#1, Numero Uno, Első, Egyes Számú – nem folytatnám) jelzésű fejpántot viseli, az a legnagyobb harcművész a világon. Ez pedig praktikusan annyit jelent, hogy érinthetetlen, gyakorlatilag igazi istennek számít. Legyőzhetetlen. Persze, hogy ennyire azért ne legyen egyszerű a helyzet, létezik egy Kettes Számú (No. 2) fejpánt is, melynek viselője az egyetlen, aki jogosult és érdemes arra, hogy kihívhassa a legjobbat. Ami természetesen azt jelenti, hogy ez utóbbi bajnoki címre mindenki pályázhat, így sorozatos megmérettetésekkel kell bizonyítania, hogy alkalmas a viselésére. Ez eddig egy átlagos heroikus ázsiai szamuráj/kung-fu film háttértörténet – nem? Főszereplőnk – akire nemes egyszerűséggel Afro névvel hivatkoznak – édesapja viseli az Első Számú fejpántot, és a nyitójelenetben kihívják Őt, majd annak rendje s módja szerint szépen lemészárolják, a lehető legbrutálisabb módon – ne mondja senki, hogy Tarantino neve nem villant be nektek. A kisfiú szemtanúja a történteknek és megszerzi a Kettes Számú fejdíszt, valamint bosszút fogad. Természetesen jelen állapotában esélye sincs a leghatalmasabb harcos ellen, de Őt ez nem izgatja és elindul, hogy megkeresse, visszaszerezze azt és kiköszörülje a családja becsületén esett csorbát.

as2Erről az útról szól az első évad. Ó igen, folytatása is van az animének, de arról majd legközelebb írok nektek (Afro Samurai: Resurrection). Maradjunk egyelőre ennél a sorozatnál. Ugyanis nekem kimondottan tetszett a felépítése, habár kifejezetten csak klisékből építkezik. Viszont ezt olyannyira frappánsan teszi, hogy mindeközben nem laposodik el a mondanivaló és a cselekmény sem. A bevezetőben már kifejtettem, hogy milyen nehézségekkel kell szembenéznie annak, akit efféle nemes küldetéstudat vezérel. Van itt minden, ami csak előfordulhat, meg kell küzdenie ellenségeivel, barátaival, a testével, elméjével, saját magával és természetesen múltjával is. Hogy a Ninja Ninja nevű karakter pontosan kicsoda, létezik-e, vele van, esetleg ellene, talán elméjének kivetülése, talán önnön lelkiismerete, illetve lehet az ősi ösztön is, amely felébred benne, nos, ezt mindenki maga döntse el.

as3Habár Afrot legközelebb már felnőttként pillantjuk meg, mikor már büszkén viseli a Kettes Számú fejpántot, valamint méltó módon bebizonyítja, hogy nem csupán díszként hordja azt. Gyönyörűen kivitelezett, Ninja Scrollra (illetve Tarant… na jó, nem ismételgetem) emlékeztető párbajokat, illetve csatajeleneteket látunk, fantasztikusan kivitelezett grafikai megoldásokkal. Szépen fröcsög a vér, brutálisan képszerű az egész, klasszikus ázsiai harcművész filmekhez hasonló összecsapásokat látunk megelevenedni. Leszámítva azt, hogy most egy poszt-apokaliptikus környezetben járunk, így itt már vannak pisztolyok, gépfegyverek, robotika, sőt számszeríjon túl még egy RPG (Is that a mother fuckin’ RPG?! You got a mother fuckin’ RPG?! A RPG in a mother fuckin’ back pack?! – képzeljétek ehhez Samuel L. Jackson hangját és próbáljátok elfojtani a vágyat, hogy a megnézzétek – „Say ‘what’ again. Say ‘what’ again, I dare you, I double dare you motherfucker, say what one more Goddamn time!”/Pulp Fiction/) is felbukkan a semmiből. Szóval vannak kihívások, lazulós chill out pillanatok, mert Afro megmutatja nekünk, mennyire hűvösen (cool, bro) viselkedik a veszélyekkel szemben, illetve ha egy egyszerű limonádét szeretne elfogyasztani. Mindemellett természetes módon folyamatosan vissza-visszatekintgetünk a múltba is, hogy megtudjuk, miként vált főhősünk legendásan rettegett harcossá. Sosem láttunk még ilyesmit Tarantinonál?! Megismerhetjük, milyen nehézségekkel kellett már gyermekkora óta szembenéznie, milyen akadályokat gördítettek elé, és miféle döntéseket kellett meghoznia, hogy eljusson odáig, hogy jogot formálhasson rá, hogy kihívhassa apja legyőzőjét.

as4A történetben ugyan vannak csavarok, azonban nem ezek teszik kiemelkedővé a művet. Tényleg ügyes az egész háttér, illetve meglepő dolgok derülnek ki a cselekmény folyamán, én mégis inkább a morális felvetéseken túl a megvalósítást szeretném kiemelni. Hiroya Iijima (Afro Samurai: Resurrection) karakter dizájnja, illetve animációs ötletei (Iron Man: Rise of Technovore, Ghost in the Shell: Stand Alone Complex: Solid State Society, Bleach, Afro Samurai: Resurrection) szemet gyönyörködtetővé varázsolják a képsorokat és egyszerűen odaragadunk a – jelen esetben – DVD elé. Nem csak filmszerű az egész hangulat, hanem ötvözi a nyugati rajzfilmek stílusát az animék képi világával. Kiválóan harmonizálnak a megoldások, még az afroamerikai sztereotípiák is úgy ülnek a sorozatban, hogy nem lesznek kirívóak, sem feleslegesek semmilyen szempontból sem. A küzdelmek horrorisztikus ábrázolásán túl a drámai felhang és a morális üzenet szerintem minden szempontból tökéletesre sikerült. A Gonzo stúdió maradandót és kiemelkedőt alkotott. Természetesen pont emiatt kimondottan megosztó lehet a megítélése.

asgifTarantino felemlegetését nem tudom kihagyni olyan szempontból sem, hogy az Afro Samurai zenéjét a Wu-Tang Clan-os RZA szerezte, aki a Kill Billeknél is közreműködött. Így nem meglepő, hogy – habár a hip hopot nem szeretem, mégis – profi munkáról van szó ezen a téren is. Egyébként a rendező neve nem véletlen, hogy eszünkbe jut, ugyanis Quentin Tarantino rengeteget merített az ázsiai mangákból, filmekből, illetve az animék stílusából is. Így bátran kijelenthetem, hogy nincs szó leleplezésről, a hasonlóság sokkal inkább fordított irányban igaz. És ezt a rendező mester sohasem tagadta le. Néhány éve egyébként felröppent a hír, hogy Tarantino – ha nem feltétlenül Samuel L. Jacksonnal – gondolkodik, hogy élőszereplős adaptációt készít az Afro Samurainak.

 

A lényeget szerintem sikerült kiemelnem, hogy miért is érdemes megtekinteni ezt olyanoknak, akik szeretik az ilyen stílusú animéket. Takashi Okazaki kétrészes mangájából olyan maradandóan izgalmas alkotás született, amit szerintem vétek volna kihagyni. Persze azért megosztó a témaválasztását tekintve, illetve a grafikai megoldásai sem biztos, hogy mindenkinek tetszenek. Én azonban azt mondom, hogy fantasztikus a megvalósítás. Így, aki kíváncsi, hogy a beszédes nevű Justice (Igazság) legyőzése milyen áron történhet meg, annak azt mondom, tegyen egy próbát és nem fog csalódni!

Értékelés: 9/10

ANN

Smaragd Sárkány

Be the first to comment on "Afro Samurai (TV) (2007)"

Leave a comment

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.