1 (2009) (Egy)

1Teljesen furcsa alkotásra bukkantam nem is olyan régen, és elsőre nem is igazán tudtam mit kezdeni vele. Csak fél szemmel tettem be, hogy háttérben menjen, miközben kritikákat írok, aztán eljött a várva várt Magyar Hét, és megkérdeztem az ötletgazdát, hogy mit szólna ehhez az 1-hez, írjak-e róla valami ismertetőt, próbálkozzak-e cikkel, vagy inkább messzire kerüljem el. A döntés végül nem bizonyult rossznak, sőt, alant ki fog derülni, hogy gyöngyszemet találtam-e, vagy szokásos középszerű, izzadtságszagú vackot.

A valóságnak elég, hogy van, miért akarja megvédeni?

Késő este riasztják Valóságvédelmi Hivatalt, mert furcsa és megmagyarázhatatlan eset történt meg az egyik leghíresebb könyvesboltban, ahol egészen ez idáig a világ legritkább köteteit lehetett elérni. Azonban, amikor egy érdeklődő, ámde flúgosnak tűnő idősebb férfi (Swan Tamelt Sinkó László alakítja) sétált be az üzletbe, és érdekességeket keresett, egy áramingadozást követően a teljes készlet eltűnt a helyszínről és a raktárakból, és az összes helyén egy 1 című, igencsak vaskos ismeretlen kiadvány jelent meg. A kiérkező rendőrség alkalmazottja, Richard Lance (Balázs Zoltán), illetve a Valóságvédelmi Hivatal ünnepelt nyomozója, Phil Pitch (Mucsi ZoltánNekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten, Kontroll) együttes erővel próbálják kikérdezni a gazdag tulajdonost, Al F. Evesont (Mácsai PálA temetetlen halott, Gyertek el a névnapomra), és a csinos, ámde riadt eladónőt, Maya Satint (Kerekes Vica ), azonban nem igazán boldogulnak a szokatlan, nyom nélküli helyzettel. Ráadásul egy ismeretlen rájuk hívja a sajtót, akik egy új könyv bemutatójára számítva érkeznek az üzlet elé, ráadásul megadott időpontra. Mindezt nem is sejti Richard, amikor (félre)tájékoztatni próbálja a kint növekvő tömeget, amivel alaposan felkavarja a kedélyeket.

1

Mi csak tanúk vagyunk, a tanúk mindig interpretálnak, ezt nem tudta?

Phil bicskája úgy tűnik, alaposan beletörni látszik ebbe a rejtélybe, a kollégái hiába is próbálnak bármilyen érdemi információt kihúzni a helyszínen tartózkodó tanukból, semmi értelmeset nem sikerül megtudniuk. Annyi bizonyos csupán, hogy kicserélődtek a könyvek, senki nem látott semmit, az egyik példányt a hóbortosnak tűnő Swan eljuttatta az utcára, és a Vatikán is árgus szemekkel figyeli a fejleményeket. Így a nyomozóknak nincs könnyű dolga, pláne, hogy a zagyvaságnak, propagandának tűnő kiadványról hamarosan lelebben a fátyol, legalábbis annyit megállapítanak róla, hogy igazi, érvényes adatokat tartalmaz MINDENről.

1

A helyzet önmagát szüli

A Stanislaw Lem Az emberiség egy perce című művéből készült 1-hez nem sok reményt fűztem eredetileg, de ahogy haladtam előre a film cselekményében, egyre inkább magával ragadott a furcsasága. Igencsak meglepő egy ilyen alkotást látni, ami ráadásul nem is olyan régen készül el. Mucsi Zoltán és Sinkó László alakításait amúgy is nagyon szeretem, így a részben általuk narrált alkotás élvezhetőségi faktora számomra amúgy is emelkedni látszott, de emellett elgondolkodtatóra is sikerült Pater Sparrow (Verebes Zoltán) rendezése. Ami annyira nem is meglepő, hiszen tényleg alapjaitól minden izgalmas részt átvett a könyvből, sőt még a legjobb idézetekkel tele is tűzdelte a filmet. Ezért nincs mese, az 1-et akár kötelezőnek is mondhatnám azok számára, akik a műfaj, illetve Lem munkásságának szerelmesei.

1

Önmagában minden kérdés, amire minden együtt a válasz

Alapvetően elég vicces a felvetés, amivel az író él, de a valóságtól korántsem elrugaszkodott. A statisztika a mai világ egyik alapkelléke, és a közgazdászok, a könyvelők és a bankárok, de még a biztosítási ügynökök és a főnökeink is ezek alapján ítélnek és mérnek meg bennünket. Egyszerű számokkal (és állandókkal) a világegyetem működésének elvei is könnyedén (relatíve) leírhatóak, ahogyan minden egyéb jelenségre is rá lehet húzni egy egyenletet úgy, hogy az közelítőleg működőképes lehet. Márpedig ez igencsak ijesztő, ha nagyon komolyan belegondolunk. Persze a predesztináció, illetve a természet törvényei örökérvényűnek is tekinthetőek, de az emberiség azért igyekszik mindegyiket megcáfolni. A döntés szabadsága nem ott kezdődik, hogy dacolunk a megmásíthatatlannal és elkezdjük a tényeket tagadni, hanem inkább arrafele kellene keresni, hogy változtathatunk azon, milyen úton indulunk el életünk folyamán. Ahogyan az is lényeges eleme lesz a mintázatunknak, hogy miként reagálunk a kihívásokra, nem kell attól megijednünk, ha utólag a cselekedetünkben rendszerességet fedeznek fel. Mégis sokak számára a megmagyarázhatatlanra felírt képletek eretnekségnek minősülnek, vagy megkérdőjelezik saját magukat. Márpedig a tudatlanság generálta pánik néha jóval veszélyesebb, mint az, amilyen információ napvilágot láthat. Emiatt születnek meg sok esetben az összeesküvés-elméletek. De ez már megint egy másik irányba kezd el vezetni, és ezért izgalmasak a science fiction-ök, mert képesek elindítani a gondolkodásunkat, és olyan problémákat is felvetnek, amelyek a keletkezésük idejében még nem is nagyon létezhettek.

1

Viszonylagosságban cselekszünk és mozgunk

Góczán Judit és Pater Sparrow forgatókönyve zseniálisan követi az eseményeket, bár bárki felvetheti azt is, hogy túlságosan kuszák a szálak és megmagyarázhatatlanok a történések. De pontosan ezért tartom nagyon értékesnek ezt a művet, mert használnunk kell az agytekervényeinket, hogy feldolgozzuk, mit is láttunk pontosan, és milyen értelmet szeretnénk extrahálni belőle. Szerencsére nem vagyok egyedül azzal a nézetemmel, hogy ez egy értékes alkotás, Varga Judit kritikáját ITT olvashatjátok. Remélem sikerült kedvet csinálnom az 1-hez, és minél többen rábuktok erre a furcsa alkotásra. Végszóként pedig álljon itt az alap: “Amit a szem lát és amit a szemben látunk, azonos.

Értékelés: 8,5/10

Smaragd Sárkány

Be the first to comment on "1 (2009) (Egy)"

Leave a comment

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.