A Serial Chillers rovat az idei év utolsó fejezetében a ’60-as évek egyik olyan sorozatgyilkosával foglalkozott, aki Charles Manson, John Wayne Gacy, a bostoni fojtogató vagy a Zodiákus gyilkos mellett szintén popkulturális tényezővé vált. Bár Charles Schmid nem büszkélkedhet olyan elhíresült tettekkel, vagy olyan sok áldozattal, mint előbbiek; tettei nem kevésbé gyomorforgatóak. Alakja olyannyira sztereotipikus, hogy nem volt nehéz meghatározó karakterré válnia, melyből számos film és irodalmi mű merített a későbbiekben, melyeknek egy részét az elmúlt egy hónapban bemutattuk.

Egy jelentéktelennek is mondható üggyel kezdődött történetünk az arizoniai Tucson városában, 1966-ban, melyet a sajtó, a Life és a Time magazinok fújtak fel össznemzeti közüggyé azáltal, hogy leközölték Charles Schmid, a Smitty becenévre hallgató férfi és három eltűnt lány fotóját.

Schmidet néhány hónappal korábban tartóztatták le, éppen esküvője után, amelyet egy 15 éves lánnyal kötött, akivel korábban egy vakrandin találkozott. A cikket ítéletének megszületése előtt hozták le az újságok.

A tucsoni patkányfogó (The Pied Piper of Tucson) néven elhíresült férfi annak köszönhette ezt a jelzőt, hogy gond nélkül csábította el a fiatal lányokat. A név egy német legendából származik, amiben a hammelni patkányfogó varázssípját használva tisztította meg a várost a patkányoktól oly módon, hogy a síp hangját követve a patkányokat egy folyóhoz vezette, ahol azok vízbe fúltak. Az analógia találó, hiszen Schmid „módszere” is hasonló: de az ő terepe az arizoniai sivatag volt.

Schmid az épphogy 160 cm-t elérő magasságát azzal növelte, hogy állandóan magasított sarkú cowboy-csizmát viselt, amit még rongyokkal és sörös dobozokkal is kitömött. Barnás-vöröses haját feketére festette, arcát púderezte, ajkait világosabbra színezte, és egy hamis szépségpöttyöt festett a bal orcájára. Az arrogáns és nárcisztikus természetű férfi példaképe Elvis Presley volt, és a hozzá való hasonlóságával szert tett arra titokzatos rockzenész külsőre, aminek segítségével könnyedén elérte, hogy a lányok a karjaiba omoljanak.

Gazdag családból származott, szülei telkén rendelkezett egy saját, kis házzal, amely megannyi buli helyszínéül szolgált. A tucsoni közvélemény nem csupán a három lány halálhírétől rendült meg, hanem attól is, ami az ügy kapcsán kiderült a város fiataljainak titkos életéről: szex, alkohol, drogok, zsarolás és a gyilkosságok elhallgatása mind részei voltak e társaságnak. Smitty a helyi középiskola környékén lógott, lányokat csábítva egy kis kocsikázásra, akik könnyű prédának bizonyultak még egy olyan nevetséges figura számára is, mint ő volt. Afféle helyi népi hős vált belőle, különösen azon fiatalok számára, akiknek gondjuk akadt a beilleszkedéssel – Schmid idősebb volt, tudott ezt-azt. Fura fickó volt, de egy álmos sivatagi kisvárosban izgalmas is, mert ahol ő volt, ott bizonyosan mindig történt valami. Smitty érdekessé tette a dolgokat, és így talán érthető, miért követték oly sokan az úton – de azt is kijelenthetjük, hogy ha egy közösségben a fiatalok olyasvalakitől várják a válaszokat kérdéseikre, mint Charles Schmid, ott valami óriási baj van.

 

Smitty

Charles Schmid Jr. 1942 július 8.-án született házasságon kívül. Charles és Katherine Schmid, a Hillcrest Idősek Otthona tulajdonosai fogadták örökbe az arizoniai Tucsonból, és nevelték fel a kíváncsi természetű, okos, gazdag képzeletű és udvarias fiút. Sosem érdekelték mások elvárásai vele szemben, mindent kipróbált, amire lehetősége adódott, veszélyesen élt, amibe szülei nem igazán avatkoztak bele. Kamaszkorára Charles meggyűlölte nevelőapját, és gyakran veszekedtek.
Az iskolai feladataiban a gyorsaságra törekedett: az első akart lenni, aki végez velük – maga a tanulás nem nagyon érdekelte. Egyetlen félelme az egyedülléttől volt, folyamatosan mások figyelmére vágyott. A középiskolában kitűnt a testnevelésben, de a legtöbb tantárgyból bukásra állt. Intelligenciáját nem tudta az oktatási előmenetele szolgálatába állítani, mert egyszerűen hidegen hagyta.

Érettségi előtt nem sokkal Charles egy helyi üzletből ellopott néhány szerszámot, ezért felfüggesztették az iskolában. Visszatérhetett volna, de ekkor ez őt már nem érdekelte. „Elegem van az unalomból.” – mondta, és bár ekkor még csak 16 éves volt, saját lakásában élt (szülei telkén) és havi 300 $-os juttatást kapott. Nevelőszülei hagyták, hogy autót és motorbiciklit vegyen. Legtöbb idejét az utakon töltötte, lányokat csípett fel, ivott a haverjaival – bár alapvetően magányos farkasnak tartották. Smitty lett a beceneve, és volt benne valami, ami elhitette a többiekkel, hogy az élet sokkal izgalmasabb is lehet. Bár furcsának tartották, a lányok mégis odavoltak érte (talán éppen ezért), sosem okozott problémát neki randevút kérni bárkitől. Sminkelte magát, hogy bőre napbarnítottabbnak tűnjön, az ajkain pedig olyan vastagon kente a szőlőzsírt, hogy fehérnek tűntek tőle. Idővel volt, akinek feltűnt, hogy az arcán lévő „szépségpötty” egyre nagyobb és nagyobb lett, így rájöttek, az is hamis. Hogy teljes legyen az imázs, Smitty a legtöbbször fogpiszkálót forgatott körbe-körbe a szájában, alsó ajkát pedig egy ruhacsipesszel tette vastagabbá és fittyedőbbé. Ha a lányok szülei, vagy bárki más rákérdezett, miért festi a haját és sminkeli az arcát, azt válaszolta, hogy azért, mert egy rockbandában játszik. Általában meggyőzően alakította az úriembert, és sokakat lenyűgözött udvarias modorával.

Kinézetének legfurcsább darabja mégis a csizmái voltak, melyekkel magasabbnak próbált tűnni – de állandó viselete ellenére nem rejtegette valódi magasságát. Simán előadta a lányoknak, hogy azért ilyen alacsony, mert korábban nyomorék volt, a lányokból sajnálatot tudott kiváltani, ami hajlíthatóbbá, engedékenyebbé tette őket. A legtöbb esetben hazugságokkal jutott be ágyukba. Előadta, hogy rákos, vagy más halálos betegségben szenved, és már nem él sokáig. Még arra is képes volt, hogy szemébe sót szórjon, hogy könnyek közt vallhasson szerelmet.
Legjobb barátai Paul Graff és Richie Bruns voltak, maguk sem feddhetetlen előéletű fiatalok.

Richie elmondásából ismerjük azt a történetet, hogy amikor Smitty 21 éves lett, rájött, hogy adoptált gyerek volt. Nevelőanyja elárulta neki valódi anyja nevét, akit felkeresett, és az asszony azt mondta neki, „Nem akartalak, amikor megszülettél, és nem akarlak most sem. Tűnés!”, majd rácsapta az ajtót. Smitty megtartotta az érzéseit magának ezzel kapcsolatban, de úgy tűnt, komoly hatással volt rá az eset. Már ha igaz, ugyanis Smitty történeteiben ez mindig nehéz volt megítélni, mert gyakran kiszínezte az igazságot. Megbízhatatlan volt, folyamatosan egyszerre több lánynak is csapta a szelet, többüknek házassági ajánlatot tett, pénzt kért tőlük erre-arra, amit sosem adott meg. Csupán játékszerek voltak számára, semmiféle tiszteletet nem érzett irántuk.

Ami a leginkább érdekessé tette Smittyt az emberek körében – fiúk és lányok számára egyaránt – az a szabadsága volt. Azt csinált, amit akart, vakmerő volt, és nagy lábon élt. Legalábbis így hitték. Leginkább csak exhibicionizmusa által próbálta elérni az emberek hőn áhított figyelmét, olykor arra vágyott, figyelmeztessék, hogy ne keverje magát több bajba. Hogy valaki figyeljen rá, aggódjon érte, szeresse.

Alleen Rowe

Egyszer egy lánynak azt mondta, hogy megölt egy férfit, aki autóbalesetet előidézve okozta a barátnője halálát. Levágta a kezeit és elásta a sivatagban. Talán még nem is tudta, ez a mese hogyan vetíti előre mindazt, amit meg fog tenni – a későbbiekben felmerült annak a lehetősége, hogy ez nem csak kitaláció volt, ugyanis négy gyilkosságot vallott be, amelyekből ez lehetett az első.

Alleen Rowe-val 1964 elején ismerkedtek meg, a lány 15 éves volt. Mary French-en, Charles akkori barátnőjén keresztül találkoztak. A lány elvált anyjával az előző év során költöztek Tucsonba. Alleen szeretett a sivatagban bandukolni és kavicsokat gyűjteni. Szerette a forróságot. Nagyravágyó tervei voltak, oceanográfus szeretett volna lenni, de közepes osztályzataival erre nem sok esélye volt. Szőke volt és kék szemű, így rögtön magára vonta Charles figyelmét.

Egy nap Charles azt mondta Mary Frenchnek, hogy vegye rá Alleent, hogy randizzon egy haverjával, de a lány nemet mondott. Charles Schmid azonban nem olyan ember volt, akit el lehet utasítani, ezért vagy tucatszor hívta aznap Maryt, hogy vegye rá a lányt a találkozóra. Alleennek másnap vizsgája volt, ezért nem állt kötélnek. Este Schmid a haverjával, Johnnal együtt jelent meg Mary otthonánál.

Már korábban is beszélt arról, hogy kipróbálná, milyen megölni valakit – egy lányt. Kíváncsi volt rá, milyen kioltani egy életet, és hogy vajon ezt is megúszná-e, mint eddig minden mást. Készített egy listát a potenciális jelöltekről, amin most már Alleen Rowe is szerepelt. Terve az volt, hogy egy kihalt helyre csalják a lányt, ahol megölik és a sivatagban eltemetik. Mary French nem próbálta meg lebeszélni őt erről, csupán arról panaszkodott, hogy ő hiába hívta Alleent, nem akart jönni. Schmid utasította, hogy akkor találjon helyette valaki mást, mert ő most, azonnal, aznap éjjel ölni akar. Mary próbálkozott, de nem talált senkit, így ismét Alleent kereste fel, aki végül beleegyezett, hogy velük tart, de meg kell várniuk, míg az anyja este dolgozni megy.

Az így adódott felkészülési időben a két férfi szerzett egy ásót, amit elhelyeztek a kocsiban. A sivatagban egy általuk jól ismert helyre mentek. Alleent először Charles barátja, John támadta meg. A lányt megkötözték, és amikor azt kérdezte, miért teszik ezt vele, azt mondták neki, hogy Mary kívánsága volt, mert a lány gyűlöli őt. Smitty egy éles, hegyes követ vett fel a talajról, és Johnt próbálta rávenni, hogy üsse agyon vele a lányt, de az képtelen volt megtenni, elküldte őt a kocsihoz, ahol Mary is tartózkodott. Mire visszatértek, Alleen vérbe fagyva feküdt, és Smitty kezei és pólója is csurom vér volt. Azt mondta Marynek: „Hát megöltük. Nagyon szeretlek.”, aki később úgy emlékezett, a fiú nagyon izgatottnak tűnt.

Magához vette az ásót, és ásásra szólította fel társait, mindvégig hangsúlyozva, hogy ők éppúgy részt vettek a gyilkosságban. Manipulatív módon igyekezett elérni, hogy minél bűnösebbnek érezzék magukat, felnagyítva az általuk vállalt részt a tettben. Hárman együtt ásták el Alleen Rowe holttestét, Charles pólóját és magát az ásót is. Miután úgy látták, hogy minden bizonyítékot sikerült eltüntetni, visszamentek a kocsihoz, amit szintén kitakarítottak. Abban a sztoriban egyeztek meg, hogy Alleen beleegyezett, hogy találkozik velük aznap este, de amikor érte mentek, nem volt otthon.

Másnap édesanyja, Norma Rowe égre-földre kereste lányát, végül a rendőrségen is bejelentette eltűnését, ahol megemlítette, hogy lánya beszélt neki egy iskolai szex klubról, ahová a fiatalok drogozni, perverz vágyaikat kiélni járnak, és szervezett prostitúció részeseivé válnak. A rendőrök nem vették komolyan, a nyomozás során semmilyen efféle tevékenységre utaló jelre nem bukkantak. A három tettest kikérdezték, akik a megbeszélt sztorit adták elő. Egy héttel később Alleen édesapja telefonált, és elmondta, hogy azt álmodta, hogy a lányt megölték és a sivatagban hagyták. Norma úgy érezte, az álom igaz lehet, ezért riasztotta a rendőrséget; a hatöság azonban meggyőzőbb érveket akart hallani egy álomnál, ahhoz, hogy nekiálljon egy ilyen hatalmas terület átfésülésének. A nyomozásban semmilyen előrelépés nem történt, de Norma nem tudott belenyugodni lánya elvesztésébe, az állami hatóságokhoz és az FBI-hoz fordult, a sajtót is értesítette az esetről, de mindenki úgy vélte, Alleen csak egy újabb csellengő, aki elszökött otthonról. Végső elkeseredésében az anya egy látót is felkeresett, de ez sem hozott semmilyen reményt. Hamarosan Allen Rowe eltűnésének aktáit maguk alá temették az újabb és újabb sürgető ügyek.

A két nővér

John Saunders csatlakozott a haditengerészethez, és helyét Richie Bruns vette át, mint Smitty legjobb barátja. Richie egy elég szerencsétlen fickó volt, menthetetlenül bálványozta Smittyt, utánozni kezdte megjelenését is. Smitty elmesélte Richardnak az Alleen Rowe-val történteket, de a fiú már hozzászokott barátja nagyotmondásához, és nem hitte el neki.

1964 nyarán Smitty újabb lányt szemelt ki magának, a szőke és karcsú Gretchen Fritz-t. Hiába figyelmeztették, hogy a lány igazi átok mindenkinek, aki közel kerül hozzá, ettől csak még jobban érdekelte őt. Még aznap hazáig követte őt, és látta, hogy a lány egy felsőosztálybeli környéken lakik, egy valódi kúriában. Az apja orvos volt, Gretchen pedig fekete bárány a családjában, aki egyszer egy barátjának elmondta, hogy csodálja a prostituáltakat, mert pénzt kapnak azért, amit a férfiak ingyen várnak. Kisebb bűncselekményekben már volt része, az iskolában pedig kényszeres hazudozónak tartották, és pszichiátriai kezelést javasoltak neki.

Smitty egy rakás lábossal és serpenyővel jelent meg a háznál, mintha utazó ügynök lenne. Miután így a lány bizalmába férkőzött, elmondta neki, hogy csak azért játszotta el a jelenetet, hogy megismerkedhessen vele. A lányt ez megnevettette, és tetszett neki a fiú. Hamarosan egy pár lettek, annak ellenére, hogy időközben Charles Mary Frenchet, és még egy lányt, Darlene Kirk-öt is meglepte egy-egy olcsó eljegyzési gyűrűvel, amivel valójában csak azt akarta elérni, hogy közös bankszámlát kezelhessen a lányokkal. Darlene idővel visszaadta a gyűrűt, és Richard kitüntető figyelmét kezdte élvezni. Gretchen és Charles gyakran veszekedtek, és a fiú szakítani akart, de sehogy sem tudott. Amikor Richie arról kérdezte, miért hagyja, hogy ez a lány így megfogja, mikor korábban senkinek sem engedte, Smitty elmondta, hogy azért, mert a lány ismeri ugyanazt a titkot, amit Richard is: Alleen Rowe meggyilkolását.
Gretchen ellopta Charles naplóját, amiből tudomást szerzett egy 16 éves fiú meggyilkolásáról is, akit szintén a sivatagban temettek el. Veszekedéseik elfajultak, Smitty fennhangon fenyegette a lányt többek között azzal, hogy ráveszi Richardot, hogy savat öntsön az arcába, hogy ő többé ne vonzódjon hozzá.

Amikor a következő nyáron Gretchen nyaralni ment a családjával, Smitty egy sor vad bulit rendezett, amelyek egyikén a lány is feltűnt, és nagy jelenetet rendezett. Mary French ezen a bulin megkérte a fiút, hogy házasodjanak össze, és gondoskodjon a gyerekről, akivel terhes. Gretchen szintén azt állította, hogy terhes, és az este szakításukkal végződött.
1965 augusztus 16-án Gretchen 13 éves kishúgával, Wendyvel moziba ment, ahonnan nem tértek haza. Dr. Fritz magánnyomozót fogadott, aki megtalálta Gretchen autóját a közeli Flamingo Hotel mögött. Az autó padlóján és ülésein kavicsok és föld voltak, a kilométeróra pedig plusz 60 mérföldet mutatott. Az autóban megtalálták Gretchen tárcáját benne 20 dollárral, a mozijegyeket és Charles Schmid névjegykártyáját. Senki nem látta, mikor parkolták le az autót, és más nyomra nem sikerült rábukkanni. A lányokat látták a moziban, később pedig több szemtanú állította, hogy egy Mexikóba tartó buszra látták felszállni őket. A lányokat csellengőként könyvelték el, és feladták keresésüket. Csak Charles Schmid fedte fel a valóságot.

 

A rosszul megválasztott bizalmas

A magánnyomozó több ízben felkereste Richiet és Charles-t. Sejtette, hogy a fiúk többet tudnak, mint amennyit elárulnak neki. Richie abban a hiszemben volt, hogy a lányok elszöktek Gretchen autóján, amelyet látott is az eltűnésük estéjén. Nem igazán foglalkoztatta a dolog, örült, hogy Gretchen felszívódott, mert sosem kedvelték egymást. Egy nap azonban, amikor átugrott barátjához, az halkan bevallotta neki, hogy mindkét lányt megfojtotta abban a szobában, ahol éppen ülnek. Richie hallotta már korábban arról beszélni barátját, hogy megölte Alleen Rowe-t, és hozzá volt szokva a nagyzoló sztorikhoz, szóval nem igazán hitte el, amit hallott.

De ezúttal Charles komolyan beszélt. Elmondta, hogy miután megfojtotta őket, behajította mindkettőt a kocsiba, és egy elég nyilvánvaló helyen hagyta őket, mert már nem érdekelte tovább az elrejtésük. Arról is beszélt, hogy minden alkalommal egyre könnyebb ilyesmit elkövetni. Nagyon valószínű, hogy ha Richie nem ijedt volna meg ettől az elbeszéléstől, és kezdett volna tartani Smittytől, a bűntényre sosem derült volna fény.

Miután a helyi maffia is képbe került, és fenyegetni kezdték a fiúkat, hogy tálaljanak ki a Fritz-lányok halálával kapcsolatban, Richie és Charles igazán betojtak. Richie javaslatára tanácsot kértek Paul Grafftól, egy barátjuktól, aki azt mondta, keressék fel az FBI-t. Bármilyen furcsa, de ezt meg is tették, azonban nem sikerült senkivel sem beszélniük problémájukról. Smitty azt mondta, el kellene menniük a testekért, és rendesen elrejteni őket. Richie továbbra sem vette igazán komolyan a dolgot, de elkísérte egy megszokott ivóhelyükre a sivatagba, ahol a felszálló szagokból rögtön rájött: barátja mindvégig igazat beszélt. Eltemették a lányokat, és Smitty utasítására Richie segített elrejteni Wendy cipőit, amivel Smitty ismét sikeresen manipulálta őt is: figyelmeztette, hogy immár ő is ugyanúgy nyakig benne van.

Később Richie rájött, hogy az ő barátnője, Darlene Kirk is szerepelt a listán, amelyen Charles Schmid lehetséges áldozatait gyűjtötte össze. Járőrözni kezdett a lány otthona körül, és minden percben őt próbálta védeni, olyan mániákus módon, ami másokat megijesztett. A lány édesapja puskával próbálta elkergetni.
Ekkoriban ismerkedett meg Smitty Diane Lynch-csel, egy mindössze 40 kilós, törékeny 15 éves lánnyal. Első randevújukon megkérte a kezét, és a lány beleegyezett, így 1965 október 24-én összeházasodtak.

Míg Charles vígan élte világát, Richie bűntudata nem csitult. Bizarr mániája, hogy megvédje Darlene-t, tovább erősödött, ami végül fenyegetőzéseinek köszönhetően letartóztatásában csúcsosodott ki. Ítélete szerint három hónapra el kellett hagynia a várost, mialatt nagyanyjához költözött Ohióba. Itt teljesen összetört, és mindent bevallott. A rendőrség visszaszállíttatta Tusconba, hogy megmutathassa a holttestek helyét, amit meg is tett.

A letartóztatás

November 10-én Schmid a háza előtt dolgozgatott, amikor a rendőrség megérkezett, hogy letartóztassák. Mivel azt hitte, hogy a háza előtt lassan elhajtó autó a maffiához tartozik, bement a házba, és riasztotta feleségét, hogy szóljon a nevelőanyjának. Katherine Schmid nem engedte be a házba a rendőröket, parancsot követelt, és azonnal ügyvédet fogadott.

Az őrsön Smitty végighallgatta a szalagokat, amelyeken Richie vallomása volt hallható. Eredménytelenül szembesítették őket, Charles Schmid ártatlannak vallotta magát, és tárgyalást akart. Rabosítása során levetették vele állandóan viselt csizmáit, amitől több centivel alacsonyabb lett. A sajtó fotósai előtt nem volt hajlandó felállni. Csizmáinak tartalma két cipősdobozt töltött meg: rongyok, összenyomott sörösdobozok, és kartonpapír darabok is voltak közte.

Óvadék lehetősége nélkül tartották fogva a tárgyalásig, melyet december 13.-ára tűztek ki. Időközben begyűjtötték John Saunders és Mary French vallomásait is, akik mindketten Schmid ellen beszéltek, elárulva, hogy a gyilkosságokat kizárólag ő követte el. A gyilkosság helyszínén a holttest helyét nem tudták meghatározni, de találtak két rozsdás hajcsavarót, amelyeket Norma Rowe a lánya tulajdonaiként azonosított. Intenzív kutatás kezdődött a területen, de Alleen holttestére nem találtak rá, valószínűleg egy 1964-ben pusztító hurrikán miatt, amely kimoshatta a maradványokat.

John Saunderst gyilkosságért, Mary Frenchet pedig gyilkosságban való bűnrészességért és bűncselekmény eltitkolásáért életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték.
Schmid esetében a vád szándéka a halálbüntetés kiszabása volt, mindhárom gyilkosság esetében.

A tárgyalások

A tárgyalások 1966-ban kezdődtek, melyek során minden exbarát és –barátnő Charles Schmid ellen vallott. Így tett nevelőapja is, ellentmondva a nevelőanyának, aki alibit igyekezett biztosítani fiának a Fritz-lányok gyilkosságának éjszakájára. Az esküdtszéknek mindössze két órára volt szüksége a döntés meghozásához: bűnös, az ítélet pedig halál.
Külön tárgyalás következett ezután Alleen Rowe halálával kapcsolatban. Mivel a holttest nem állt rendelkezésre, ezúttal a vád képviselőinek jóval nehezebb dolguk volt, hogy rábizonyítsák Schmidre a gyilkosságot.

Időközben a férfi új ügyvédett fogadott, és számos pszichiátriai vizsgálaton esett át. Felesége, Diane elvált tőle. Az ügy sajtószenzációvá válására hivatkozva végül a Rowe-tárgyalásra csak 1967-ben került sor, egy másik államban. A védelem állítása az volt, hogy mivel nincs holttest, gyilkosság sem történt. Vádalkura került sor, melyet nagy csaták során végül a vád is elfogadott volna. Ügyvédjei megpróbálták meggyőzni Charlest, hogy vallja magát bűnösnek az enyhébb vádpontokban, amire ő úgy reagált, hogy ki akarta rúgni mindkettőjüket, amiről végül apja beszélte le.
Mary French újfent tanúskodott, de John Saunders megtagadta a részvételt a tárgyaláson, ezért korábbi vallomásait használták fel. Charles Schmid továbbra sem akart belemenni a vádalkuba, de amikor világossá vált, hogy ez az egyetlen módja annak, hogy életben maradhasson, végül bűnösnek vallotta magát ún. másodfokú gyilkosságban, amely minden olyan gyilkosságot takar, amelyet rosszindulattal és szándékosan követtek el, de nem előre eltervezetten. Ügyvédei – akik későbbi interjúk során elmondták, hogy kezdettől fogva bűnösnek hitték védencüket – pszichiátriai kezelést kérvényeztek számára.

Schmid új tárgyalást kért, arra hivatkozva, hogy ügyvédei kényszerítették rá, hogy bűnösnek vallja magát. Elmondta, hogy meg tudja mutatni, hol van a holttest, és annak vizsgálatával bebizonyosodik majd, hogy nem úgy halt meg, ahogyan azt a tanúk állították. 1967 nyarán, miután megtagadta a pszichiátriai vizsgálatokban való részvételt, sikeresen azonosította Alleen Rowe sírhelyét, ahol meg is találták a maradványait. A boncolás eredményei ellentmondtak Schmid állításainak, és bizonyították, hogy a koponya törései még a lány életében következtek be. Alleen Rowe viszontagságos története végre a végéhez ért.

 

Egy sorozatgyilkos halála

Charles Schmid a halálsoron várakozott büntetésének teljesítésére Gretchen és Wendy Fritz meggyilkolásáért. Több ízben megpróbált megszökni, és öngyilkosságot is eljátszott, de próbálkozásai nem jártak sikerrel.
1971-ben Arizona államban eltörölték a halálbüntetést, így Smitty további 50 évet ült volna. Még egy szökést kísérelt meg az évek során, amikor majdnem sikerrel járt. Egy vasúti dolgozó ismerte fel, akivel együtt járt iskolába. Csak azért szúrta ki, mert egy béna szőke parókát viselt álcaként, ami csak még inkább felhívta rá a figyelmet.

Haladéktalanul visszaszállították a börtönbe, ahol megváltoztatta a nevét Paul David Ashley-re, zenét és esszéket kezdett írni, hogy elfoglalja magát. Börtöntársaival basáskodóan viselkedett, felsőbbrendűnek tartotta magát náluk, amivel kivívta haragjukat.
1975 márciusában ketten agyonverték és megkéselték. Arcán és mellkasán mintegy húsz szúrt sebbel találtak rá, saját vérében fekve. Egyik szemét el kellett távolítani, de az orvosoknak nem sikerült megmenteniük. Tíz nappal később halt meg, szülei kérésére a börtön temetőjében hantolták el.

 

Joyce Carol Oates

Schmid figurája és ez a történet valódi popkulturális tényezővé vált, és sokakat megihletett. Elsőként Joyce Carol Oates írta meg Where Are You Going, Where Have You Been? című novelláját 1966-ban. Oates olvasta a Life magazin cikkét Schmidről, és úgy vélte, hogy ez roppant erős karakter, valamit megtestesít a kamaszok szubkultúrájából és sokat mond annak rejtett veszélyeiről.
Hogyan lehetséges, hogy egy férfi így elbűvöli a tinédzser lányokat, akiket végül meggyilkol? A kérdés arra késztette, hogy a történetet egy lehetséges áldozat szempontjából írja meg. Mi kell ahhoz, hogy egy lányt megbabonázzon egy olyan férfi, aki eredetileg nem is tetszett neki? Mit mondhatott, és mivel nyerte meg a lányokat, hogy azok önként sétáljanak végzetükbe?
A kép akkor állt össze teljesen számára, amikor meghallgatta Bob Dylan It’s All Over Now, Baby Blue című dalát. A történetet Dylannek ajánlotta, és a dalszöveg bizonyos részeit is felhasználta benne.

A novellát azóta számtalanszor kiadták, és 1967-ben a legjobb amerikai novellának választottak, és a The O. Henry-díjat is elnyerte 1968-ban. A novellát filmen is feldolgozták, a kevésbé sikeres Smooth Talk című alkotásban, 1986-ban. A történet későbbi feldolgozásai voltak még a The Todd Killings című film, és Jack Ketchum tollából a The Lost című regény, és annak filmadaptációja.

 

Blissenobiarella

 

 

Forrás: http://www.murderpedia.org/male.S/s/schmid-charles-howard.htm