Aquarium of the Dead (2021)

Glen Miller a Zoombies első és második része után a szérum hatására bezombuló és emberekre támadó vadállatok koncepcióját csak nem tudta abbahagyni, és ezúttal egy különféle tengeri állatokat felsorakoztató komplexumba csalogatja az olcsó CGI-vel operáló, otthoni szórakoztatást kedvelő nézőket. A Zoombies franchise gyakorlatilag harmadik részének tekinthető (de önállóan is értelmezhető) sequelben olyan állatok low budget élőhalott kiadásait tekinthetjük meg, mint delfin, rozmár, polip, cápa vagy éppen krokodil.

Történetünk elején egy hatalmas csápokkal rendelkező polipot próbálnak meg újjáéleszteni a vízi központ munkatársai, amikor az állat megöli őket, és elszabadul. (Mint később kiderül, ez a szer valójában az Eden Zoo-ból származik, amely ismerős lehet azoknak, akik látták az előző részeket, emellett pedig még egy grátisz utalást is kaphatunk a Sharknado című lakossági szinten ismert Asylum-csodára.) Alkotásunk lassan fogyatkozó hősei – melynek többségét a komplexum dolgozói és főnökei adják, kiegészülve az éppen akkor odalátogató szenátorral és titkárnőjével – menekülni próbálnak, csakhogy az épület biztonsági rendszere vészhelyzet esetén mindent automatikus lezár, ők pedig bent rekednek az élőhalott vízi élőlényekkel…

Ahogy már a bevezetőben is olvashattátok, olyan bezombult tengeri kreatúrákkal kell számolni, mint tengeri csillagok, különféle rákok, delfin, rozmár, óriáspolip, cápa vagy éppen krokodil – ez utóbbi mondjuk alapvetően édesvízi jószág, a többi meg inkább sós, de sebaj, ne akadjunk fent ilyen apróságokon, vízben él és kész. Szóval vannak ezek a remek CGI-állatok, amelyek annyiban különböznek még életben lévő társaiktól, hogy szemük tejfehér, és marhára gonoszak.

Annyira, hogy a rákok például helyből ráugrálnak az emberre, a tengeri csillagok meg valamiért masszívan arcra tapadnak, mintegy facehuggerszerűen. Kedvencem a kórházi ágyon fekvő delfin, ami a lepedő alól sunyin halálra marja az asszisztenst. Mégis mindegyik közül legrettegettebb az embernél is nagyobbra nőtt polip, mely természetfeletti módon képes a legszűkebb szellőzőnyílásokon át össze-vissza közlekedni a folyosókon vagy éppen a liftben tanyázni, miközben morcogó hangokat ad ki magából.

Egy-két kivételtől eltekintve a szereplők többség röhejesen (sehogy vagy éppen ripacskova) játszik, főleg ami az idióta halálokat illeti. Képesek a legváratlanabb pillanatokban teljesen esélytelenül a zombi-állatokra támadni, de a halálán lévő titkárnő is trash Oscar-gyanús, ahogy nem veszi észre, hogy egy tengeri csillag tapadt a hasára, és szívja a belsőségeit. Akad benne még halott CGI-cápák közötti lépkedés, ami a Hülye Járások Minisztériuma című Monty Python szkeccset meghazudtolóan baromi szórakoztató, de végeredményben a főcím is egészen kellemesre sikerült.

Ha szeretnétek elképzelni, milyen lenne az a szituáció, amelyben tengeri állatok költséghatékony keretek között bezombulnának, akkor ez a ti filmetek. Merthogy trash-faktora miatt elég szórakoztató. Vagy ha már láttátok a Zoombies első és második részét, és tetszett. De mivel az említett opciók valószínűsége szerintem elég kevés, nem probléma, ha kihagyjátok.

Értékelés: 4/10

eyescream

Be the first to comment on "Aquarium of the Dead (2021)"

Leave a comment

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.