Horrorfilmes bloggerek a világon elsőként interjút akarnak készíteni bizonyos A. Kubias nevű kultrendezővel, nem rejtett céljuk pedig, hogy a beszélgetés során a saját forgatókönyvüket odaadják. Miután az introvertált direktor rábólint egy személyes találkozóra, a mobiltelefonjaiktól megszabadulva végre szemtől-szemben is találkozhatnak a bizarr produkciókat készítő művésszel. Nagyjából így lehetne összefoglalni a Souloma című amatőr horror-produkció cselekményét – mely szabad fordításban egyébként lélekdaganatot jelent.

Ahogy a rendező, Nagymáté Csaba elmesélte, horrorfilm-rajongókból álló baráti társasága több (eddig még megvalósulatlan) forgatókönyv-terv után 2017-ben fogott bele az aktuális film elkészítésébe, amely sok-sok akadály után végleges formáját 2022 májusában nyerte el.

Az alapvetően angol nyelvű film – vetítés során magyar feliratot mellékeltek hozzá – hangsávja utólag lett rögzítve, így kezdetben kissé fura volt fülemnek a cigarettázással kapcsolatos után-szívás vagy a laptop billentyűinek írógép-effektekkel megvalósuló kopácsolása, de egy idő után hozzá lehet szokni. A száz perc körüli játékidővel bíró cselekmény kb. kétharmadánál úgy érezhetjük, mintha egy durva és rendkívül szuggesztív LSD-tripbe csöppentünk volna – ez nem véletlen, ugyanis a filmben pont egy ilyen esemény történik, az alkotók pedig a főszereplők megváltozott tudatállapotát szerették volna átadni a nézőknek. Viszont ez a szemkápráztató utazás nagyjából az alkotás végéig hellyel-közzel kitart, ami a tömörsége/sűrűsége miatt számomra eléggé nyomasztónak hatott. A brutális módon széteffektezett vizualitás mellett rögtön a film elejétől fogva kapjuk a külföldi előadók industrial, dark techno és hasonló elektronikus hangaláfestését, mely többségében indokoltan támogatja a tudatmódosításhoz adekvát atmoszférát, viszont meglátásom szerint szintén kicsit túl sok is volt belőle.

Szereplőink egy minimális költségvetéssel bíró amatőr film kezdetlegesnek mondható díszletei között játszanak, de ahogy a rendező a film elején zajló beszélgetés során elmondta, vagy harminc különféle helyszínt sikerült a cselekménybe építeni. Lakásbelső, pincekomplexum, nőgyógyászati rendelő mellett többek között néhány külső, illetve éjszakai felvétel is belekerült. Vágások tekintetében viszont néha nem a legszerencsésebb átmeneteket kapjuk.

A trükkök terén elég színes a paletta: a szimpla belezésektől kezdve, az arcletépésen és a megsütésen át egy sor véres és/vagy szadistának tűnő dolgot láthatunk, amelyeket talán a perverz szó foglal össze legjobban. Mivel gyakorlatilag egy (slasher eszköztárát is használó) félig-meddig snuff filmről van szó, az egy-egy pillanatokra bevágott kínzásokkal kapcsolatos snittek inkább retinaégető módon szeretnének sokkolni, akárcsak a fétis buliról beszerzett Hellraiser-szerű misztikus alakok rideg pőresége vagy pincejáratok falán díszelgő Bőrpofa-gyűjtemény. Az esetenként felbukkanó női aktok mellett egyes epizódszereplők (pszichológus, orvos stb.) előszeretettel villantanak valódi és utángyártott, mozgásban lévő merev hímtagokat is.

Egyes jelekből már a cselekmény elején nagyjából sejthető, hogy mire megy ki a játék: hogyan és milyen körülmények között forgatja a misztikus rendező a szadista, rémálomba illő jelenetekkel teli alkotásait. Azonban szerencsére ennyivel nem elégszik meg az alkotás. A filmnek ugyanis van egy egyfajta meta-jellege (helló, főcím!) mint mondjuk John Carpenter Az őrület torkában című klasszikusának, ami ugye kontextusba helyezi a látottakat. Legalábbis én így értelmeztem, mert a forgatókönyv azért bőven megkutyulja az eseményeket. Mellékes, de a Kubiak nevű rendezőzseni akár még Cronenberg body-horror munkásságára is utalhat, ha mindenképpen párhuzamot akarnánk vonni.

Mivel egy barátok és ismerősök segítségével, szinte a nullához konvergáló költségvetéssel, évekig készülő amatőr filmről van szó, ezért fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy a helyén kell kezelni. Tehát nem szabad olyasmit várni tőle, mint a sokmilliós büdzséből készülő nemzetközi produkcióktól. Ha mindenféleképpen egy konkrét műfajba kellene sorolni, a hallucinogén-horror nem létező zsánere passzolna hozzá leginkább, de az előzőekben már említett slasher, illetve snuff produkciókkal is rokonítható. Sokkoló, tömör és elég szuggesztív élmény volt számomra, ezért – ha esetleg a későbbiekben elérhető lesz hazánkban, lakossági fogyasztásra – nem is mindenkinek ajánlanám feltétlenül.

eyescream