Sydney Sweeney belehúzott: még csupán március van, de már a harmadszor láthatjuk a magyar mozikban. Januárban egy romkommal nyitott (Imádlak utálni), majd jött a szuperhős-film (Madame Web), ezúttal pedig egy, a trailerek alapján igazán komolyan vehető horrorral érkezett meg a vászonra. Bár a színésznő felkapottsága indokoltnak tűnik, hiszen roppant tehetséges, ezek a filmek nem igazán lettek sikeresek, mi több, a Madame Web óriásit bukott. Vajon a Szeplőtlen változtat-e ezen a trenden?

Sydney Sweeney bizonyosan nagy reményeket fűzött hozzá, hiszen a szerepre immár egy évtizeddel ezelőtt jelentkezett, ám akkor végül az íróasztal fiókjába száműzték a történetet. Arról szól a fáma, hogy ő maga élesztette fel a projektet, és beszállt producerként is, hogy megvalósulhasson. Arra kétségkívül alkalmas a Szeplőtlen, hogy a fiatal Sweeney repertoárját szélesítse, és a film minden erényét neki köszönheti, egyesek szerint pedig reflektál az elmúlt évben kialakult rajongásra a színésznő körül.

A történet főszereplője Cecilia nővér, egy katolikus apácajelölt Amerikából, aki egy olaszországi zárdába költözik, és itt tesz fogadalmat. Gyerekkora óta készül e szerepre, és mélyen hiszi, hogy Istennek terve van vele, ami hamarosan meg is mutatkozik, amikor kimutatják, hogy bár nem szegte meg szüzességi fogadalmát, mégis gyermeket hordoz a szíve alatt. A kolostorbéli élete, mely addig is szigorú engedelmességet várt tőle, hamarosan még embertelenebbé válik. Hiába tisztelik, dicsérik és bálványozzák különlegességéért, teljesen megfosztják az önrendelkezéstől, és kizárólag a magzat, Krisztus második eljövetele számít.

A mellékszerepekben megismerjük Isabelle (Giulia Heathfield Di Renzi) és Gwen (Benedetta Porcaroli) nővéreket, akik talán a film legérdekesebb karakterei. Szerepük rövid, ám ez csak Cecilia elszigetelődését hivatott érzékeltetni, aki teljesen magára marad, és senkire sem számíthat terhessége, és a kolostorban történő egyéb furcsa esetek rejtélyének megoldásában – még Sal atyára (Álvaro Morte), fő jótevőjére sem.

Az egyébként manapság rövidnek számító, 89 perces játékidő mintegy háromnegyedében a nem különösebben hatásos jumpscare hangeffektektől eltekintve akár egy drámai film is lehetne a Szeplőtlen. Hangulatában sikeresen idézte meg számomra a Rosemary gyermekét, amiben szintúgy nem történnek különösebben ijesztő dolgok, mégis bőr alá mászó horrorként vonult be a filmtörténelembe, ahogyan végig nézzük a nő küzdelmeit, aki próbálja értelmezni a történéseket maga körül. Ez fordul át a film végére a ’70-es éveket idéző nunsploitationbe, melyben Cecilia realizálja, hogy a puszta túlélése lett a tét, megtagadja addigi alávetettségét és elöljárói ellen fordul, hogy igen véres jelenetek során végezzen velük és szabaduljon ki – addigra – fogságából.

Ha részekre bontva vizsgáljuk a Szeplőtlent, nehéz azt mondani rá, hogy gyenge: bár érezhető, hogy ez a rendező első horrorfilmje, és a stáb többi fontos tagja sem tudhat maga mögött igazán komoly sikereket, vizuálisan érdekes – egyes jelenetekben egészen remek a látvány-, a jelmezek gyönyörűek, és a sminkmunka is kifogástalan a véres jelenetekben is. A hangszekcióval én elégedetlen voltam, de nem annak minősége, hanem az említett jumpscare-ek miatt, amik kiszámíthatóak és kifejezetten gyengék voltak, továbbá voltak furcsa zeneválasztások is (pl. az ukrán “Shchedryk” felcsendülése, miközben a főhős agyonver egy apácát). A színészi munkát illetően szintén nem panaszkodhatunk, és bár egyértelmű, hogy Sydney Sweeney viszi a hátán a filmet, nem csak ő, de a mellékszereplők is meggyőző alakításokat nyújtanak.

Azonban mégsem áll össze. Bár érteni vélem az író és a rendező minden szándékát, valamiért mégsem tudták mondandójukat megfelelő formába önteni, hogy az a közönséghez is elérjen. A nunsploitation-be forduló cselekmény hol öblös sóhajokat, hol pedig harsány kacagást váltott ki a mozi nézőterén, ami lássuk be, ritkán jó jel egy magát komolyan vevő horrorfilm esetében. Annyira nem jött át a végkifejlet, hogy bár láthatóan Sweeney mindent beleadott, az ő játéka is komikussá vedlett a záró jelenetben (és szolgáltatott ezzel remek mémalapanyagot a jövőre nézve), hiába szánták inkább hipnotikusnak a vajúdó nő szenvedésének bemutatását.

Bár a kritikák alapvetően dicsérően szólnak a filmről, és többnyire csak a történet „vékonyságát” emelik ki gyengeségként, azért bőven van mibe belekötni. Nekem azonban nem célom a film hibáit kiemelni, mert mintegy 70-75 percen keresztül egészen remekül szórakoztam, és ha nem is kimagasló filmművészeti élmény, de tetszett, amit láttam. A befejezés is rendben lett volna, csak egy másik film befejezéseként. Ez teszi a Szeplőtlent felejthető, „egyszernézhetős” mozivá, és bár még az év elején vagyunk, őszintén drukkolok, hogy ne kerüljön majd fel az éves toplistánkra, és ennél már csak jobb horrorok jelenjenek meg idén.

Értékelés: 6/10

Mostanában kisebbfajta reneszánszukat élik az apácákkal kapcsolatos horrorfilmek, a trend elsődleges mozgatórugója a Démonok között-univerzumban is felbukkanó gonosz entitás. A tavalyi esztendő során Valak visszatérése (Az apáca 2) mellett a spanyolok (Sister Death), és az észtek (Deliver Us) is jelentkeztek egy-egy apácás alkotással, aktuális kritikám tárgya kapcsán kifejezetten rossz hír, hogy mindhárom nevezett darab jóval erősebb, mint a Szeplőtlen. Pedig Sydney Sweeney nagy népszerűségnek örvend most Hollywoodban, ráadásul állítólag már 2014 óta ragaszkodott ehhez a szerephez. Így producerként is beszállt, hogy végre elkészüljön a Szeplőtlen, de fogalmam sincs, hogy miért. Az első óra olyan, mint egy rossz olasz-amerikai tv-dráma papírmasé karakterekkel, és felszínes dialógusokkal, a lezárás pedig egy teljesen értelmetlen, és testidegen splatter-trash. Jumpscare fronton is alulteljesít a produkció, két-három jelenet után el is engedik a témát az alkotók, mert látják, hogy nem megy. Sweeney alakítása pont a film egyik legerősebb darabkája, de számomra óriási rejtély, hogy mit látott ebben a sztoriban. Egyszeri megtekintésre is óvatosan ajánlom, de nagy kárt nem fog okozni, mert ahogy elhagyod a mozit, már el is felejtetted az egészet. Én kérek elnézést, hogy szerepeltettem 2024 legjobban várt horrorfilmjeinek listáján.

Értékelés: 4/10

afiaf

A megtekintés lehetőségét ezúton is köszönjük Forum Hungary-nek!