Abigail (2024)

AbigailMinden év elején igyekszünk hűséges olvasóinkat megfelelő módon felkészíteni az adott esztendő horrorfilmes felhozatalára, nem volt ez másképpen idén sem. Az igazán szemfülesek bizonyára észrevették, hogy a 2024 legjobban várt horrorfilmjeinek listáján áprilisi dátummal szerepeltettem egy Universal szörnyfilm megnevezésű produkciót. Januárban még nem volt túlzottan sok információm az alkotással kapcsolatban, de az biztosnak tűnt, hogy nem sokáig maradt munka nélkül az Aki bújt rendező-párosa.

Matt Bettinelli-Olpin, és Tyler Gillett a remekül sikerült Sikoly folytatások (5. és 6. rész) után rejtélyes módon kipenderültek a hetedik felvonás előkészületeiből, így egy klasszikus újragondolására adták a fejüket. A Radio Silence produkciós cég neve talán nem cseng olyan ismerősen a horror-rajongók számára, de az előbb felsorolt filmek mellett különböző V/H/S szegmensek, illetve a jövőben érkező Menekülés New Yorkból folytatás is a nevükhöz fűződik.

Abigail

Aktuális kritikám tárgyának eredetéhez egészen 1936-ig kell visszamennünk az időben. Ekkor készült el a folytatás az Universal szörnycsapat egyik legnépszerűbb karakterének bemutatkozásához (Drakula, 1931), a Drakula lánya elvileg Bram Stoker 1897-es klasszikusának egy törölt fejezetén alapult. Az 1914-ben “Drakula vendége” címmel novellaként megjelenő történet azonban egyáltalán nem hasonlít az eredeti műre. Modern források azt állítják, hogy a film ehelyett lazán Joseph Sheridan Le Fanu 1872-es gótikus novelláján, a Carmillán alapul, amelyet gyakran idéznek úgy, mint az első olyan megjelent brit szépirodalmi művet, amely leszbikus kapcsolatokkal foglalkozik.

Abigail

Az amerikai alkotók ezeknek az alapoknak a modernizálására adták a fejüket, így a projekt előzetesen sokban hasonlított Leigh Whannell 2020-es A láthatatlan ember újragondolására. Nagy szüksége volna 2024-nek egy igazán erős horrorfilmre, így csak reménykedni lehetett, hogy a végeredmény tekintetében egy hasonlóan erős alkotást kapunk majd.

Az előzetes kritikák meglepően pozitívak voltak, a bemutató hetében összekalapozott 15 millió dollár pedig egészen tisztességes teljesítmény egy vámpírfilmtől. A hivatalos kedvcsinálóban lelőtt túl sok poén ugyan nem volt kifejezetten jó előjel, de mindenképpen bizakodva vártam az Abigail nyitányát, lássuk hogyan sikerült az aktuális Universal szörnyfilm reboot!

Abigail

Ha egy szóval kellene megfogalmaznom, csak annyit írnék, hogy véres😊 Természetesen egy vérszívó főszereplésével készült alkotástól ez egy minimum elvárás, de manapság már nem mehet biztosra az ember, főleg a mozikban bemutatott horrorfilmek esetében.

Miután egy csapat bűnöző elrabolja egy befolyásos alvilági figura balerina lányát, egy elszigetelt villába vonulnak vissza. A hat főből álló csapatnak 24 órát kellene kibírnia, hogy 50 millió dollár üsse a markukat, de nem is sejtik, hogy ez lesz életük legnehezebb napja. Az ártatlannak tűnő kislány a kezdeti manipulatív játszmái után akcióba lendül, és főhőseink határozottan nincsenek felkészülve azon eshetőségre, hogy egy vámpírt kell levadászniuk.

Abigail

Általában nem szeretem lelőni a rejtélyekre épülő sztorik poénjait, de ebben az esetben a bemutató már gondoskodott róla, hogy ne érjen meglepetésként minket ez a felállás. A forgatókönyv azért tartogat még ügyesen elhelyezett csavarokat, de a szinopszis alapján nagy magabiztossággal belőhetjük, hogy milyen móka vár is ránk. A móka szót mindenképpen kiemelném, hiszen az Abigail egy rendkívül szórakoztató alkotás, amely több műfajban tesz látogatást, de végül természetesen kedvenc zsánerünk mellett teszi le a voksát.

A Radio Silence direktorainak új munkája sok szempontból emlékeztet a 2019-es Aki bújt-ra, bár annyira egyértelműen nem komikus darab, de tömve van király poénokkal. Az elsőre profinak tűnő brigád a rendkívüli helyzetben teljesen szétesik, egyedül a legnagyobb motivációval rendelkező Joey képes tisztán látni a helyzet bonyolultságát. Melissa Barrera még a Sikoly-elbocsátás előtti hónapokban csatlakozott a projekthez, ahova sikerült még néhány érdekes színészt (Dan Stevens, Kevin Durand, Kathryn Newton) leigazolni.

Abigail

Mindenki hibátlanul teszi a dolgát, nekünk pedig nincs más dolgunk, mint hátradőlni, és élvezni a látottakat. Az Abigail teljes mértékben megugrotta a magas elvárásaimat, és az elsőre egy picit hosszúnak tűnő játékidő (110 perc) ellenére egy veszettül szórakoztató vérengzés. 2024 eddigi legjobb horrorfilmje, kötelező látnivaló, úgyhogy irány a mozi!

8/10

afiaf

eyescream: Mivel afiaf kolléga előttem már gyakorlatilag mindent elmondott a filmről, így csak távirati stílusban nyilatkozom, hogy miért volt számomra is iszonyatosan élvezhető. Formabontó (és nem ezerszer lerágott) alapötlet, zárt (neo)gótikus helyszín, némi misztikusság, archaikus vámpírábrázolás, kiszámítható és kevésbé kiszámítható csavarok, korrekt forgatókönyv, technikai oldalról is szinte kifogástalan, pattogós dialógusok, remekül működő csoportdinamika, megfelelő mennyiségű vulgaritás és fekete humor, ja és persze rengeteg véééér! Mindenkinek csak ajánlani tudom, mert tényleg egyedi és SZÓ-RA-KOZ-TA-TÓ!! 8/10

 

Be the first to comment on "Abigail (2024)"

Leave a comment

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.