Devil’s Tower (2014)
Ha már szó esett kicsit korábban a Jay és Néma Bob páros egyik feléről a Tusk kapcsán, akkor úgy gondolom, ildomos megemlíteni, mire jutott a másik tag a saját filmjével,…
Ha már szó esett kicsit korábban a Jay és Néma Bob páros egyik feléről a Tusk kapcsán, akkor úgy gondolom, ildomos megemlíteni, mire jutott a másik tag a saját filmjével,…
Míg a harmadik, esküvős epizódot Paco Plaza vállalta magára, addig a spanyol kézikamerás(an kezdődött) horror-széria befejező részét társa, Jaume Balagueró készítette el. Az egész sagát lezáró, látványos világvége jelenetek helyett…
Az előző két részt közösen jegyző Jaume Balagueró és Paco Plaza párosából, most az utóbbi úr egyedül készítette el a harmadik – tévesen előzményfilmnek titulált – epizódot, mely az eddig…
Várható volt, hogy a barcelonai bérházban kitört fertőzésnek előbb-utóbb kerítenek majd egy folytatást, hiszen az első rész rendkívüli sikerét már csak az a tény is alátámasztja, hogy az USA-ban alig…
Hangzatos jelzőkkel illetik eme filmet, ugyanis nagyon gyorsan kikiáltották az év horrorjának, és rengetegen félnek a benne lévő teremtménytől, az egész tálalástól és úgy a hangulatától. Jennifer Kent rendezőasszony eddigi…
Magam mögött tudhatok jó pár év MMORPG-t és kicsit szívtam közös levegőt olyanokkal, akik hatalmas szerepjátékosok, így kaptam az alkalmon, hogy végre keresztezik a démonos világot a D&D – Dungeons…
Lamberto Bava és Dario Agento közös produkciója még manapság is roppant szórakoztatónak ígérkezik, és habár az utóbbi úriember leginkább csak producerként vet részt a folyamatban, a végeredményhez mégis elég sok…
Nem is olyan régen – na jó, volt az már fél éve is – közzétettem már egy fantasztikus Blizz-játékot (VIOLENT SHIT – ERŐSZAKOS SZAR), és úgy gondolom, hogy azt már…
A gótikus horror rajongóinak fejében megfordulhattak már olyan kombinációk, mint Victor Frankenstein tudományos beszélgetései Van Helsing professzorral, démonok ellen küzdő vadnyugati pisztolyhősök, vagy Dorian Gray találkozása a Drakula vámpírvadászaival. A…
Mara a norvég mitológiában egy olyan természetfeletti nőnemű lényt jelent, aki éjjel jön el kísérteni, kvázi ő okozza a rossz álmokat. Ezt a készítők voltak olyan szívesek, és a film…
You must be logged in to post a comment.