ördög

Carmen Maria Machado: Parázsló mélység (2025)

Egy pennsylvaniai bányászváros (Mélymoraj) erdeiben különös antropomorf lények bukkannak fel. Az ügyben rejtélyes emlékezetvesztésük okán személyesen is érintett meleg barátnők nyomozni kezdenek, hogy aztán olyan titokra leljenek a település múltját…

Rachel Harrison: Fekete bárány (2025)

A 2020-as években debütáló, Bram Stoker-díjra is jelölt fiatal szerző írt már boszorkányokról, vámpírokról és kísértetházakról, elsőként magyar nyelven megjelent műve pedig egy vallásos közösségben nevelkedett, majd onnan megszökött fiatal…

dulai péter rémület

Dulai Péter: Rémület (2025)

Dulai Péter a hazai bűnügyi és kriminalisztikai irodalom és újságírás egyik legfontosabb kortárs alkotója. Levéltári kutatásokon alapuló munkája mindeddig a számtalan újságcikk mellett három könyvben jelent meg: a Gyilkosság a…

Straubinger Gréta: Lady Crows (2025)

Az animátorként dolgozó Straubinger Gréta (Még emlékszem, Kék Pelikán, Csongor és Tünde) alkotása korábban már megjelent angolul, méghozzá a képregényekre és regényekre specializálódott Tapas nevű közösségi platformon. Most pedig a…

Fear Street - Prom Queen

Fear Street – Prom Queen (2025) (A félelem utcája – A bálkirálynő)

A Netflix négy esztendővel ezelőtt a koronavírus árnyékában belekezdett R. L. Stine (Libabőr-könyvek) Fear Street sorozatának feldolgozásába, és A félelem utcája-trilógia (1994, 1978, 1666) egy átlagos tini-slasherhez képest meglepően jó…

the woman friss hús

Jack Ketchum, Lucky McKee: The Woman (Friss hús) (2010/2025)

Hiába, hogy Jack Ketchum Dead River sorozatának első része, az Off Season immár több, mint 40 évvel ezelőtt került először nyomtatásba, és a második rész, az Offspring címet viselő regény…

Dreamland Awaits (2025)

A nemzetközi szereplőgárdával készülő, angol nyelvű arthouse horror író-rendezője, a Full Screen Stúdiót alapító Lóránt Demeter filmjét leginkább a The Babadook és a Jákob Lajtorjája keverékeként tudná leírni, egy kis Lovecraft-tel nyakon öntve. A…

C. J. Cooke: A boszorkányság könyve (2025)

C. J. Cooke vagyis Carolyn Jess-Cooke Észak-Írországból származó, jelenleg Skóciában élő, negyvenes éveit taposó írónő nemzetközi porondon már nagy sikereket ért el 16 regénye által – és már kijelenthetjük, hogy…

Love, Death & Robots (2025) 4. évad

Immáron negyedik évadjához érkezett Tim Miller és David Fincher ötletgazdák 2019-ben indult, Netflix-es antológiája. A különféle animációs technológiákkal megvalósított tudományos-fantasztikus kisfilmeket felsorakoztató gyűjtemény még tartja magát az eredeti recepthez, azonban…

Vérvonalak

Final Destination – Bloodlines (2025) (Végső Állomás – Vérvonalak)

A Végső állomás franchise története negyed évszázaddal ezelőtt indult, és a tizenegy év alatt ledarált öt alkotás mindegyike anyagi sikerrel zárult. Ráadásul a horror-rajongók is a szívükbe zárták a sorozatot…

Könyvek (és képregények) 2024-ből, amiket el kell olvasnod!

A szinte már hagyományosnak mondható filmes toplistánk mellett az előző évek gyakorlatához hasonlóan szerkesztőségünk könyvmolyabbik része ezúttal is összegyűjtötte, hogy szerintük melyek voltak 2024 legklasszabb, legszórakoztatóbb vagy éppen legkiemelkedőbb horror…

2025 – Top 45 legjobban várt horrorfilm és top 15 horror sorozat

Néhány esztendő után 2024 volt az első év, amikor nagyobb traumától mentes maradt a filmipar, de ennek ellenére sem sikerült visszatalálni a nézők kegyeihez. Világméretű pandémia, és sztrájk hiányában kénytelenek…


No Image

Tales of Halloween (2015)

Manapság egyre több antológia készül, aminek személy szerint én csak örülök. Mikor megtudtam, hogy a Trick R Treat hibátlan történetei után egy újabb kisfilmes gyűjtemény készülődik a Halloween tematikája köré…


No Image

Horns (2013)

Azt gondolom nem voltam vele egyedül, amikor úgy 10 évvel ezelőtt óriási jövőt jósoltam egy kezdő francia rendezőnek. Az is biztos, hogy Alexander Aja nem igazán futotta be azt a…


No Image

REC 2 (2009)

Várható volt, hogy a barcelonai bérházban kitört fertőzésnek előbb-utóbb kerítenek majd egy folytatást, hiszen az első rész rendkívüli sikerét már csak az a tény is alátámasztja, hogy az USA-ban alig…


No Image

Horns (2013) (Szarvak)

A Joe Hill regénye alapján készült (aki Stephen King fia egyébként), Alexander Aja és Daniel Radcliff nevével fémjelzett mozit vesézzük ma ki. Aja olyan híres B-kategóriás filmekben villantott rendezőként, mint…


No Image

Poison for the fairies ((Veneno para las hadas)) (1984)

Carlos Enrique Taboada mexikói író és rendező különleges alkotása, mely a horror – fantasy – dráma határmezsgyéjén egyensúlyozva próbál minket bevezetni a gyermeki ártatlanság és képzelőerő felettébb veszélyes világába, boszorkányos…


No Image

Night of the Tentacles (2013)

Obszcén és humoros történet egy fausti alkuról, Donnie Darko nyulának sátánosított változatával, brit akcentussal hadováló, polipcsápokkal rendelkező gonosz szívvel, dubstepre maszturbáló fiatalokkal megy egy rakás egyéb marhasággal. Erőteljesen low budget…


No Image

Rosemary’s Baby (1968) (Rosemary gyermeke)

Nők a horroriparban c. tematikus hetünk nem is lenne teljes Roman Polanski szinte minden ízében tökéletes, időtálló klasszikusa nélkül, mely vitán felül a modern horror egyik alapkövének számít. Habár nincsen…