poltergeist

szellemerdő

C. J. Cooke: Szellemerdő (2023)

C.J. Cooke vagyis Carolyn Jess-Cooke Észak-Írországból származó, jelenleg Skóciában élő, negyvenes éveit taposó írónő nemzetközi porondon már nagy sikereket ért el 16 regénye által, ám hazánkban még csak most ismerkedünk…

Könyvek (és képregények) 2023-ból, amiket el kell olvasnod!

A mozis és a streamingre gyártott filmes felhozatal mellett a hazai könyves és képregényes kiadványok ismét ígéretes számmal képviseltették magukat a tavalyi évben. A szinte már tradicionálisnak mondható, mintegy összegzésünket…

Night Swim (2024)(Éjszakai merülés)

Mélyvíz helyett kacsaúsztató. Kamaszként megnézted a Kört a haverokkal? Egy-két évre rá a misztikus Fekete vizet és a Gothikát, esetleg a Halálos hallgatást James Wantől? Másfél éve jegyet váltottál az…

2023 Top 10 horror – Szerkesztőségi toplista

Immár évek óta kezdjük egy nagy sóhajjal az éves toplistánk összeállítását, hogy “ez nem volt a horror éve”. Idén kifejezetten kevés olyan művet tudnánk felsorolni, ami igazán maradandó és emlékezetes…

Horváth Márk – Lovász Ádám – Nemes Z. Márió: H.P.Lovecraft – Poszthumanista olvasatok (2023)

Ebben ​a tudományos igényességgel készült monstre kötetben a szerzőtrió nem kisebb feladatra vállalkozik, minthogy magyar nyelven elsőként a poszthumanista gondolkodás távlatában átfogóan bemutassa a weird fiction zsánerében alkotó Howard Phillips…

Anna and the Apocalypse (2017)

Az elmúlt években hagyománnyá vált számomra, hogy december 24-én egy karácsonyi témájú cikket írjak a CineGore hasábjaira, így az ünnepi készülődésem részévé vált ilyen jellegű horrorok nézése a szentestét megelőző…

American Horror Stories – 3. évad (2023)

Ryan Murphy és Brad Falchuk által életre hívott – kezdetben még AHS-spinoffnak is tekinthető – antológia harmadik évadját éppen Halloweenre időzítették, ám ez a csupán négy epizódot tartalmazó fejezet talán…

Venus

Venus (2022)

Jaume Balagueró már bőven lerakott annyit az asztalra, hogy a horror műfaj szerelmesei mindig érdeklődve kövessék aktuális munkáját. Murphy kollégával összefogtunk, és górcső alá vettük a katalán író/rendező legújabb alkotását,…

The Offering (2022) és a zsidó horror filmek

Pár évente erősíti a kínálatot egy-egy, a zsidó folklórt előtérbe helyező mű, de beláthatjuk, hogy nem ez a horrorzsáner legkedveltebb területe. Éppen emiatt, amikor valamely készítők mégis bevállalják, általában emlékezetes…

belle gunness

Serial Chillers LXIV: Belle Gunness és a gyilkos nők kriminológiája

Kékszakáll legendája a kora középkor óta él a népmesékben, már a 6. században feljegyezték a feleségeivel sorra végző nemes férfi történetét. A témának napjainkig is számos feldolgozása születik, annak újabb…

Monsternado (2023)

A Sharknado először 2013-ban csapott le, aztán mindenki kedvenc Asylum-szériája egészen 2018-ig minden évben kitermelt magának egy frenetikusan ordenáré folytatást. Ám a Cápavihar csak a kezdet volt, ugyanis később jött…

The Black Aether: Ébredés (2023) (szerk. Tomasics József és Nagy Viktória)

Aki ismeri a Tomasics József által 2016 folyamán életre hívott The Black Aether periodikát, annak kitűnő hírrel szolgálhatok, ugyanis hazánk egyetlen amatőr weird ponyvamagazinja hosszabb (és némileg bizonytalan) leállást követően egy…

Thanksgiving

Thanksgiving (2023) (Hullaadás)

Eli Roth roppant érdekes figurája a horror-társadalomnak, hiszen rendezőként még nem sikerült igazán kiemelkedőt alkotnia, mégis a rajongók legtöbbje kifejezetten kedveli. Ebben bizonyára nagy szerepet játszik a személyisége, sokan úgy…

No Image

Stranger Things (2016 -) 1. évad

Álmos kisváros. Rejtélyes eltűnés. Szupertitkos katonai projekt. Különleges képességekkel megáldott (megvert?) gyerek kerül elő. Újabb eltűnések. Valamint egy fura kinézetű szörny – nagyjából ezekkel a címszavakkal lehetne leginkább leírni ezt…


The Conjuring 2. (2016) (Démonok között 2.)

A Warner Bros. és New Line Cinema ítészei ugyan már 2014. novemberében, majd 2015 októberben szerette volna bemutatni a folytatást az „addig mérjük, míg érzékelhető a paranormális aktivitás”- elve alapján….


No Image

Dark Skies (2013) (Sötét égboltok)

A kilencvenes években volt nagy divatja a földönkívüliek általi elrablásoknak – akkoriban kismililó ilyen esetről olvashattunk az újságokban, vehettük kézbe az eltérítettek által írt könyveket, tematikus köteteket, de a médiában…


No Image

Poltergeist 3. (1988) (Kopogó szellem 3.)

Sokat elárul egy film harmadik részéről, ha az eredeti gárdából szinte senki nem tér vissza – bár azért ez esetben kicsit elnézőnek kell lenni, hiszen a két legfőbb karakter újból…



No Image

Poltergeist (1982) (Poltergeist – Kopogó szellem)

Steven Spielberg miután a Harmadik típusú találkozások folytatásával a Night Skies című filmötletével nem jutott dűlőre sem önmagával, sem a produkciós cégekkel, végül elkezdte elültetni az A boy’s life magjait,…