2023 Top 10 horror – Szerkesztőségi toplista
Immár évek óta kezdjük egy nagy sóhajjal az éves toplistánk összeállítását, hogy “ez nem volt a horror éve”. Idén kifejezetten kevés olyan művet tudnánk felsorolni, ami igazán maradandó és emlékezetes…
Immár évek óta kezdjük egy nagy sóhajjal az éves toplistánk összeállítását, hogy “ez nem volt a horror éve”. Idén kifejezetten kevés olyan művet tudnánk felsorolni, ami igazán maradandó és emlékezetes…
Eli Roth roppant érdekes figurája a horror-társadalomnak, hiszen rendezőként még nem sikerült igazán kiemelkedőt alkotnia, mégis a rajongók legtöbbje kifejezetten kedveli. Ebben bizonyára nagy szerepet játszik a személyisége, sokan úgy…
Szerkesztőségünk minden év végén igyekszik a lehető legalaposabban felkészülni a következő esztendőben várható legjobb horrorfilmekből, és természetesen nagy elégedettség tölt el minket, ha bejönnek előzetes számításaink. Ugyanakkor kevés annál örömtelibb…
Szemernyi kétség sem férhet hozzá, hogy Mike Flanagan egy korszakos zseni. Az amerikai horror-alkotó aktuális munkája amolyan all-star koprodukció, hiszen az öt évre szóló Netflix-megállapodását egy Edgar Allan Poe művein…
Mindig igyekszünk előre készülni az adott év legizgalmasabbnak tűnő alkotásaiból, ezért a legjobban várt filmek, és sorozatok ajánlásaink január elején látnak napvilágot. Kedvenc műfajunk igazi szépsége azonban a váratlanul felbukkanó…
Akármi is történik az esztendő utolsó negyedévében, szinte borítékolható, hogy 2023 nem lesz ott a horror szempontból legerősebb évek említésekor. A streaming aranykor kellős közepén ez kifejezetten sajnálatos, de az…
Még mindig kristálytisztán emlékszem a megdöbbenésre, amit 2005 februárjában éreztem miután a mozivásznon lepörögtek a Fűrész (2004) záróképsorai. Instant klasszikus, de erősen kétlem, hogy az alkotók sejtették milyen „szörnyet” szabadítanak…
Az új-zélandi Hétköznapi vámpírok (What We Do In The Shadows, 2014) minden kétséget kizáróan a valaha készült egyik legjobb horror-vígjáték. A nagyszerű, áldokumentarista stílusban készült éjfekete szatíra alkotói (Jemaine Clement,…
Örömmel tudatjuk olvasótáborunkkal, hogy kedves, régi olvasónk, Narez felajánlotta nekünk, hogy cikkeink alapján videós filmajánlókat fog készíteni. Ezzel megszületett a CineGore youtube-csatorna, ahová minden érdeklődőt nagyon várunk!
2011-ben nem sokan fogadtak volna rá, hogy bő egy évtizeddel később az Insidious lesz az egyik legsikeresebb horror-franchise a világon, James Wan (Démonok között, Fűrész) azonban a filmipar egyik legjövedelmezőbb…
You must be logged in to post a comment.