TOP 10 horror antológia

Az egész estét felölelő, általában mozis közönség elé szánt látványos horror produkciók mellett évről-évre egyre több rémes (vagy legalábbis annak szánt) antológia tűnik fel a színen, amelyek különféle, általában kerettörténettel megtámogatott rövidebb sztorikat vonultatnak fel mondjuk azonos tematika mentén. Ezek a blockbuster-büdzsénél jóval kisebb költségvetésből gazdálkodó, összességében másfél-két órás alkotások az amatőr vagy kevésbé ismert rendezőknek például kiváló bemutatkozási lehetőséget biztosítanak, de radar alatt mozgó rövidfilmek összegyűjtésének szintén kedveznek. Ha pedig ezek után felcsigáztunk, és kisebb kirándulást tennél a horrorisztikus rövidfilmek formátumában, mi megpróbáltuk összeszedni, hogy a közelmúlttól napjainkig milyen antológiákat lenne érdemes megtekinteni.

Egészen elképesztő, de a legelső horrorfilmes antológia már 1919-ben (!) megjelent, méghozzá némafilmes kivitelben. A Richard Oswald által rendezett német Unheimlichen Geschichten című másfél órás produkcióban öt rövid történetet fűztek össze, többek között Poe és R.L. Stevenson novellájának szabadon átdolgozott verzióját. Egészen 1945-ig kellett várni, hogy a Dead of Night személyében végül az angolok is beszálljanak a buliba, és népszerűvé tegyék a formátumot. A hatvanas évektől kezdve pedig már egészen populárissá vált a rövidebb szegmenseket összegyúró, epizódokból építkező egész estés horror-installációk készítése. Akit bővebben érdekel a téma, az itt nézhet utána.

Ebben a tematikus gyűjtésben mi most az antológia-formátum azon részével foglalkozunk, ami egyetlen másfél-kétórás hosszúságú filmszerű keretbe zárt alkotást jelent; ezek egyébként döntő többségében 3-4-5-6 epizódnyi kisfilmet tartalmaznak. Tehát az egymástól független epizódokból álló, ugyancsak mini történeteket elmesélő szériák (pl. Love, Death & Robots) ezúttal nem játszottak. Íme, tehát a várva-várt toplistánk:

 

10. Creepshow – A rémmesék könyve (1982)

Ez a franchise gyakorlatilag Stephen King és George A. Romero szerelemprojektje, amelyben az ötvenes évekbeli képregények stílusában készült rövidebb horror és sci-fi történetek elevenednek meg. Sajnos rosszul öregedett, ám ha nem zavar a kornak megfelelő technikával életre keltett, bájosan-bugyuta és persze fekete humorban bővelkedő rémkedés, akkor nosztalgiaként kiváló választás lehet. Készült egy gyengébb folytatása, illetve egy még gyatrább harmadik része is, nemrég pedig egy kábeles szériaként élesztették újra a formátumot, mely azóta második és harmadik évadnál jár.

 

9. Necronomicon: Book of Dead (1993) (Necronomicon – A holtak könyve)

necronom_1

Bár Lovecraft megfoghatatlan kozmikus iszonyatot feldolgozó munkásságát bőven próbálták mozgóképre adaptálni, eddig alig néhány egész estét betöltő alkotás (Call of Cthulhu rövidfilm, From Beyond, Re-Animator, Colour Out of Space) sikerült csak közepesnél jobbra. A Jeffrey Combs főszereplésével készült, három rövid szekvenciát tartalmazó antológia színvonala sem üti meg féltetlenül a többszöri újranézés szintjét, viszont a kornak megfelelően szerethető és kissé bugyuta, ebből kifolyólag pedig rendkívül szórakoztató retro-darab, amit elsősorban Lovecraft fanoknak ajánlok.

 

8. ABC’s of Death (2012)

Kétórás játékidejében nem kevesebb, mint 26 (!) különféle, az ABC betűivel kezdődő és a halálhoz mint központi fogalomhoz valamilyen módon kapcsolódó nemzetközi rövidfilmet láthatunk; már csak ezen rekord miatt is a listánkra kívánkozott. A rendezők – akik között olyan nevek bukkannak fel, mint Jason Eisener, Nacho Vigalondo, Ti West, Lee Hardcastle, Noboru Iguchi vagy Yoshihiro Nishimura – a műfajok és a technikai megvalósítások tekintetében teljes alkotói szabadságot kaptak, így bármi őrültség jöhetett. És persze jött is; viszont a végeredmény sajnos összességében túlságosan közepesre sikerült. Két évvel később készült egy hasonló színvonalú második nekifutás is, majd egy kvázi-harmadikban már bárki beküldhette saját munkáját a világ minden részéről, M-betűvel kezdődve.

 

7. V/H/S franchise (V/H/S, V/H/S 2, V/H/S: Viral, V/H/S 94, V/H/S 99)

vhs01

A 2012-ben útjára induló franchise kerettörténete nem zavar túlságosan sok vizet; legyen elég annyi, hogy fiatalok egy megbízás keretében elkezdenek különféle eltitkolt videókat nézni. Így elevenednek meg szemünk előtt ezek a mindenféle központi koncepciót nélkülöző, viszont csúfondáros halálokkal végződő found footage zsánerben készült (gy.k.: extra rángatással és oda-vissza csíkozással) operáló rövidek. Az első két rész még bővelkedik értékelhető momentumokban, azonban az utána következő folytatásokban sajnos folyamatosan esik a színvonal.

 

6. Southbound (2016)

southbound_5

A VHS első és második részének crewja (írók, rendezők és producerek) által készült másfél órás, öt epizódon keresztül zajló nowhere trip, melynek erőssége egyértelműen a hangulat. Bizarr szereplők, groteszk helyzetek, valamint teljesen hihetetlen történetek elevenednek meg a senki földjén, ráadásul az epizódok közötti átjárhatóság szintén növeli a renomét, így komfortzónánkból való kibillentéshez korrekt választásnak tűnhet.

 

5. Books of Blood (2020)

Clive Barker 1984 és 1985 között kiadott azonos című novella-füzérének egy-két darabját már láthattuk önálló mozgóképen (Rawhead Rex, Candyman, Midnight Meat Train, Book of Blood vagy Dread), ezúttal az amerikai Hulu stream-szolgáltató egy saját gyártású filmben fűzött össze belőlük hármat. Alapvetően drámai kicsengésű történetek igényesen rémisztő keretet kaptak, ahogy ez már csak a splatterpunk stílusban alkotó Barker úr munkásságának kijár.

 

4. Three… Extremes ((Sam gang 2)) (2005) (Extrém esetek)

threeextremes1

Nagyobb közönség számára viszonylag ismeretlen ázsiai produkciónk három történetet mesél el két órában – mindezt olyan rendezők tolmácsolásában, mint Takashi Miike (japán), Fruit Chan (hongkongi) és Chan-wook Park (dél-koreai). Technikai kivitelezés tekintetében semmiféle szégyellnivalója nincs, és bár a cselekményük az átlagosnál lassabban csordogál, mindenki találhat magának kedvencet a hol vérgőzös, hol pedig elgondolkodtató felhozatalból. Mondanom sem kell, hogy az extrém jelző sem véletlen, haha.

 

3. Chillerama (2011)

Unod már az egymástól semmiben sem különböző, klisékben tobzódó, totálisan sablonos low budget óriásszörnyes-vámpíros-farkasemberes-zombis hulladékot, és valami igazán jófajta retró-mozira vágynál?! A megoldás nem más, mint a Chillerama, amelyben három eltérő zsánerű kis történet elevenedik meg egy álmos kisvárosi autósmozi vásznán. Idejétmúlt technikai megoldásoknak emléket állító, szeretnivalóan tálalt bűnös élvezetet okozó szösszenetnyi trash-epizódok ezek, melyeknél a szem egészen biztosan nem marad szárazon!

 

2. The Mortuary Collection (2019)

Átlagon felüli szórakozás és majdhogynem hibátlan gyűjteménye ez a különféle műfajú (szörnyes horror, egyetemi szatíra, home invasion, slasher, valamint dark fantasy) rövidfilmeknek. A Shrudder nevű streaming-szolgáltató produkciójának kerettörténetét Raven’s End nevű kisváros halottasháza adja, amelyben a meghatározhatatlan korú temetkezési vállalkozó szakmájához köthető különös és bizarr történeteket mesél nekünk.

 

1. Trick R Treat (2007)

Ugyan mi más is állhatna aktuális toplistánk dobogójának legfelső fokán, mint Michael Dougherty (Krampus, Godzilla: King of the Monsters) instant klasszikusnak számító, önreflexív fekete humorban tobzódó halloween-i horror-kavalkádja. Hihetetlen profizmussal megteremtett gonoszkodó mesék elevenednek meg a képregényes stílusú bevezető után: bizarr csattanókra kihegyezett sztorik, egymással összefüggésben lévő eseményláncolatok, melyek megmutatják, hogy ezen a varázslatos (és nem kevésbé félelmetes) estén bizony bármi megtörténhet!

 

Oldalunkon rengeteg rövidfilmes gyűjtemény került már terítékre, csakhogy a leghíresebbeket említsem: Tales from Crypt, Body Bags, Twillight Zone: the Movie, Campfire Tales, vagy Stephen King történeteket bemutató Macskaszem.  A teljesség igénye nélkül felsorolok még néhányat, hogy ne maradjatok ötlet híján, ha időközben kedvet kaptatok e formátumhoz, vagy esetleg régi motorosként kimaradt valami : XX, Holidays, Ghost Stories, A Christmas  Horror Story, A Night of Horror Volume 1, Nightmare Cinema, Horror Stories, Dark Tales of Japan, Theatre Bizarre, Mexico Barbaro, Chilling Visions, Dark, Deadly & Dreadful, Bad Candy, Sinphony: A Clubhouse Horror Anthology, Deathcember, Galaxy of Horrors, Zombieworld, Monsterland, Monsterland 2 stb. Az említettek mellett persze akadnak külön tematikus gyűjtések, Halloween köré például egy egész sor antológia készült, néhányról mi is beszámoltunk: Tales of Halloween, All Hallow’s Eve, All Hallow’s Eve 2. Többségükről azonban elmondható, hogy sajnos közepesen muzsikált.

És persze a nagy számok törvénye alapján elvetemülten rosszak is napvilágot láttak, amelyek megtekintésétől tényleg óvva intünk benneteket: Verotika, Carnage Collection, Fun Size Horror: Vol 1, Scary or Die, Minutes Past Midnight, Supernatural Tales, Dark Tapes, Dark Web stb.

 

További toplistáink a közelmúltból:

TOP 10 vérfarkas horror

TOP 10 escape room horror

TOP 10 szórakoztató rövidfilm

TOP 10 horrorfilm Ausztráliából

1 Comment on "TOP 10 horror antológia"

  1. A 50 States of Fright sem volt rossz, kár hogy nem folytatták….

Leave a comment

Your email address will not be published.


*


This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.