10 könyv 2018-ból, amit el kell olvasnod!

A 2017-es könyvajánlónk sikerén felbuzdulva idén is úgy döntöttünk, hogy összegyűjtjük nektek, a tavalyi év 10 legérdekesebb horror és sci-fi irodalmi művét, amihez idén már a darkfantasy műfaj is becsatlakozott, illetve megdobtuk a listát két kisebb kakukktojással. A 2018-as év is igen gyümölcsöző volt a fantasztikus irodalom kedvelői számára, és nagyon örömünkre, hazánk 2017-es nagy felfedezettje: Veres Attila sem hagyta olvasmány nélkül rajongóit. De, hogy mi az a 10 mű amit szerintünk érdemes elolvasnotok? Nos, azt alant találhatjátok.

Veres Attila: Éjféli iskolák KRITIKA

Listánkat Veres Attila novelláskötetével kezdenénk, amivel a fiatal, forgatókönyvíróként dolgozó úriember ismét bebizonyította, hogy képes felrázni a horror műfaj, bűzös álló vizét. Egyedi, színes és olykor elgondolkoztató rémtörténeteit, nemcsak hazai környezetbe helyezte, de azt képes volt átitatni a magyarság érzetével. Akárhogy is csűröm-csavarom, nem tudok rá rosszat mondani. Talán csak annyit, hogy túl kevés ez a 15 novella, még egyszer ennyi jobb lett volna. 😀


Ken Liu: A papírsereglet és más történetek KRITIKA

Egyszerre csodálkozunk rá a sajátos igénnyel megírt történetekre, és gondolkodunk el rajtuk. Hétköznapi valóságból létrejövő kis csoda vagy a mélyűr súlytalanságából kibontakozó lételméleti kérdés – lényegileg mindegy, mert ugyanúgy hatásosak. Egyéni látásmóddal, stabil narratívával, mindenféle üresjáratok nélkül. Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy Liu Ken bizony lenyűgöző mesélő.


Joe Hill: Furcsa időjárás (négy fantasztikus történet) KRITIKA

Stephen King is több kisregényes kötetet jelentetett meg karrierje során – A remény rabjai, Titkos ablak, titkos kert / Napkutya, Minden sötét, csillag sehol -, és úgy látszik, ez a fiának sem jelent akadályt. A történetek egyike sem kötődik szervesen a horror műfajhoz – leginkább thriller, dráma és sci-fi jellegű alkotásokat kapunk -, viszont közös pontjuk a fantasztikum. És mint ilyen, Joe Hill-rajongóknak beszerzése kötelező jellegű!


Joe Hill: A szív alakú doboz KRITIKA 

A regényt semmi esetre sem illethetjük csak és kizárólag horror jelzővel, leginkább misztikus thriller vagy éppen természetfeletti krimi írná le a kötetben zajló, drámai részeket sem nélkülöző történéseket – és ebben hasonlít a Szarvak című, kronológiailag utána következő művéhez -, mégis egy frenetikus debütálást eredményezett Joe Hill-nek.


Rettegés a felhők felett (Szerk. Stephen King és Ben Vincent) KRITIKA

A repüléssel, mint a legősibb félelmek egyikével operáló antológiával egy igazán bravúros, műfajokat kreatívan váltogató, érdekes és izgalmas, fantasztikus/rémisztő történeteket felsorakoztató novellagyűjteményt kapunk, melyben olyan nagy nevű írók sorakoztatják fel műveiket, mint Sir Arthurt Conan Doyle, Richard Matheson, Ambrose Bierce, Ray Bradbury vagy éppen Roald Dahl.


Ed McDonald: Éjszárny KRITIKA

Bár nem a legdurvább fajta, de az Éjszárny egy ügyesen felépített, minden porcikájában igazi darkfantasy regény. Stílusos karaktereivel, egyedi világával, és olvasmányos narrációjával hamar beszippantja az olvasót. A trilógia pedig 2019. márciusában kapja folytatását magyar nyelven


Adrian Tchaikovsky: Hadállat KRITIKA

Bár a Hadállat nem annyira cselekmény dús, és nem is annyira grandiózus regény mint az író előző magyar nyelven megjelent műve, Az idő gyermeki, de még is van annyira érdekes, és szerethető, hogy méltó maradjon az író jól megalapozott hírnevéhez. Lassúsága pedig ne vegye el senki kedvét, mert képes maradandó élményt hagyni maga után.

Philip K. Dick: Jones kezében a világ KRITIKA

Egy kicsit kiforratlan írásról van szó, semmiképpen nem ajánlott olyanoknak, akik csak most kezdenek ismerkedni Philip K. Dick munkáival. Azonban olyan elemi erő és tehetség van benne, amit vétek lenne kihagyni. Ellenben érdemes előtte jól felkészülni, és megismerkedni az író más műveivel.

Joe Hill & Gabriel Rodriguez: Locke & key – kulcsa zárját KRITIKA

Következzen egy képregény ugyancsak Stephen King fiának tollából, mely mellett nem tudtunk szó nélkül elmenni, így méltó helye van szerény kis listánkban. Mestermű! Felejtsétek el, hogyha valami képregényesen, rajzos formában kerül elétek, akkor az csakis komolytalan dolog lehet. Itt a kitűnő példa, hogy hétköznapi dráma és szárnyaló fantasztikum megfér egymás mellett egy kitűnő történetben!

 

Képtelen történetek, másvilági mesék KRITIKA

A Kaméleon Komix a Világvégi mesék és a Mesék az ágy alól kötetek után egy fantasztikus kiadvánnyal rukkolt elő: ezúttal a hazai képregényesek ragadtak tollat, hogy az általuk megszokott panelos-szövegbuborékos környezetet hátrahagyva, prózában mondják el történeteiket. Van itt csatornából kinyúló csápos fenyegetés, misztikus detektív-történet, vidéki ördögűzés, de Csirkekopóink segítségével nyomozhatunk Clawville antropomorf városkájában, vagy éppen a poszt-apokaliptikus környezetben nyúlhatjuk le a Budai Várban őrzött Necronomicont! Egy igazán színes, és minden tekintetben színvonalas kötet állt össze, legyen a B-filmes sci-fi/horror, misztikus noir, természetfeletti fantasztikum vagy éppen geek-adrenalinbomba. Nálunk csillagos ötösre vizsgázott!

+1   Azium különszám: Árnyak az időn túlról (szerk. Somogyi Gábor) KRITIKA

Kicsit talán kakkutojásnak tűnhet ezen kötet, ugyanis nem egy hagyományos értelemben vett könyvről van szó, de muszáj volt megemlítenünk. A már lassan 10. számánál járó Azilum olyan irodalmi fanzinként definiálja magát, mely nem csak és kizárólagosan Lovecraft-ről, hanem gyakorlatilag magáról a lovecraft-i stílusról és szubkultúráról, vagyis leegyszerűsítve ezen tematika holdudvaráról szól. A megjelent írások műfaja is rendkívül sokszínű, legyen az ismeretterjesztő cikk, interjú, esszé vagy kritika, de a kiadványok szintén fontos részét képezik a magyar nyelven eddig még meg nem jelent művek. Közel háromszáz oldalas különszámukban pont ez utóbbiak kaptak most lehetőséget. Tehát Lovecraft-rajongók számára szinte kötelező jellegű olvasmány!

Be the first to comment on "10 könyv 2018-ból, amit el kell olvasnod!"

Leave a comment

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.